A júliusi csillagok alatt
rég nem kószálok már. Odüsszeiák?
Lányok sohsem dongtak körül. Mi hát
mi éltet még? Az időm elhaladt.

Az ablakodban csönd volt és virág,
s a nyári zápor fülledten szakadt
a júliusi csillagok alatt.
Te voltál – a feledésből kirág

e kosza emlék, és most itt zokog
a júliusi csillagok övén –
– az a leány, ki képes volt konok

vággyal csak engem szeretni. Körém
gyűlnek ma csillagos nyár-alkonyok.
És Te tartasz hűség-árnyat fölém.

2020. július 15.