Néhány, nappal később Pálffy Móric helytartó hivatta Molnár Györgyöt.
Az igazgató újra ott állott a helytartósági palotában s a gróf az asztalt verte:
— Megtiltom! — kiáltotta, —- a császár parancsára tiltom meg, hogy Batthyányné a férje ősi neve alatt színpadra lépjen! Különben huszonnégy órán belül lehordatom azt a szemetet!
Egy órával később Molnár György ott volt a grófné palotájában. De a szerelmes asszony csak mosolygott:
— Ha azt kívánják tőlem, — mondta, — lemondok a nevemről is, és fellépek a leánynevemen mint Apraxin Júlia!
Apraxin Júlia fellépett s az a gesztus, hogy a nevéről is lemondott, olyan mozgásba hozta Pest-Buda polgárságát, hogy az előadás napján a kiváncsiaknak egész tömegei nem juthattak be a nézőtérre. Az utcákon izgatottan hullámzott a nép, egyre új hírek jöttek. Az a hír járta, hogy a mágnások bosszút forralnak és meg akarják zavarni az előadást.
Követ szaladt az ifjúsághoz.
Néhány perc múlva zárt sorokban jött az ifjúság, jelkészülve a megtorlásra.
Nem maradt feljegyzés arról, hogy Apraxin Júlia fellépése színészi szempontból jelentett-e értéket.
De bizonyos, hogy a magyar színészet, sőt a haza és a szabadság apostolát ünnepelték benne.
Egymásután érkezett a vidéki városok meghívása, Apraxin Júlia Molnár Györggyel együtt a városokat járta. Küldöttségek mentek eléjük, lakomákat rendeztek tiszteletükre, s a költők dicsőítő verseket írtak – a grófnéről.
De a fellépés csak egyetlen napra változtatta meg a budai Népszínház nézőterét. Az ünneplés napja elmúlt, a magyarok ismét visszahúzódtak házaikba, a német polgárság a gyapjú-utcai színházba járt és a grófnő, aki most már teljes vagyonával a színház mellé állt, alig fél esztendő múlva arra eszmélt, hogy minden pénze elfogyott, a közönség megnyeréséért folytatott küzdelemben.

(Folytatjuk)