Nászta Katalin: Versek egy zalaegerszegi antológiából (1)
Káprázat
Látlak vajon? vagy csak úgy tűnik
végtelen nyárban már ott az ősz
tavaszra jöhet tél
s az arcomra futó szél
szerelmed képzelt szirmaival
elköti szívem
Ez hát a káprázat. Az elrendeltetett.
Minek égni, ha virrasztani is lehet?
Időtlen ölelés a létünk
halottak kezét fogva,
„minden-élet”-vágyunk
ezennel visszavonva.
Beteljesültünk. A boldogság hát ez.
Ne vétózd meg. És nevén se nevezd.
Égrekiáltó
„aki önmagát senkiben sem leli föl
fordított irányban fejlődik”
sóhajtásaim lelegelted
lelkem vetését lekaszáltad
tarló szívemet fölszántottad
mit kérsz cserébe – mondd?
aki voltam – nem lehetek
aki vagyok – sose lennék
a síromban sem én fekszem
mi maradt belőlem – mondd?
nem fázol ebben a hidegben?
az anyagcsere is tökéletlen
törtszívűek fél-lelkes láza
hozott világra s üres háza
szívednek konok futásra késztet
rossz volt a mérleg
rossz a serleg
mit spóroltak ki belőlünk – mondd?
Ősz mindenkor
de szomorú már ha kihagysz
s magad is elfelejted versre tűzni
hogy lobogózhat föl az álom
hogy tündérkedhetsz idevalósi álmok mezején
elkoptatott tereken állsz
és a magány már ezeréves –
mit tettél – önmagad a semmi oltárán áldozva
mit tehettél volna
az ácsorgás a lét elemi követelményei közé tartozik
s a kitátott száj sem zengő torok
csak fuldokló kapkodás
azért, ami már meg sem illet
ki vagy – ki voltál – tűnt kérdések
mint báb az elhagyott bábszínházban
kopott ruhában ülsz
míg elborít a jövő
a múlttal egybemos
szalmaszív ver kietlen taktust melledben
üres kapukon veréb tollászkodik
s kifosztott dallam ólálkodik utánad
Forrás: Lüktetés – szépirodalmi antológia, 1990 – Zalaegerszeg
Pusztai Péter rajza
2020. július 22. 09:21
Gratulálok! Mind a három tetszett, Káprázatos, Égrekiáltó. Mindenkor…
2020. október 25. 05:21
Köszönöm, hogy elolvastad – Áron!