Az erős cölöp

Így teltek az évek. Amikor az én életem árnyéka körülbelül tíz órát mutatott, már sokasodni kezdtek a gondjaim. Ketten vezettük a gazdaságot anyámmal. Hol ő mondta meg nekem, mi a legsürgősebb dolog, hol én. De inkább ő. Mert az anyám természete erősebb volt az én ter­mé­szetemnél. Legjobban az bántott engem, hogy a kapun belül nem volt senki, akivel értelme­sebb dolgokról hosszasan beszélgethessek. Anyám rövid és határozott mondatokban fogal­mazta meg a tennivalókat. Olyanformán, hogy Feri, ezt ide kell vinni, vagy oda. Vagy: vedd magadhoz a villát, az ásót, s tedd ezt, vagy tedd azt. Ha csak egy rövid alkalom adódott, meg­kerestem Idát. Véle érdekes beszélgetéseket lehetett folytatni. Mindaddig, amíg elő nem hozta Fedák Sárit.
Vasárnaponként elvegyültem a fiatalok között. Jól éreztem ott magam. De sokszor megütötte a fülem egy olyan mondat, hogy például arra kell menni, ahol az a bolond asszony lakik. Át a keskeny hídon, s onnan balra. Ilyen alkalmakkor mindentől elment a kedvem. Egyszer ott­­hagytam a társaságot, s elmentem haza. Ezzel elromlott az egész vasárnapom. Nehezen tudtam elviselni, hogy útjelző tábla gyanánt egy helyet úgy jelöljenek meg: ott van, ahol a bolond asszony lakik. Mármint a mi Idánk.
Szomorúan ültem a lépcsőnkön egy vasárnap délután. Anyám azt kérdi, mi a bajom, hogy ilyen szép vasárnapon itthon ülök, s szomorkodom. Miért nem megyek a fiatalok társaságába. Mint más. Mondom, onnan jövök éppen. A fiatalok társaságából. És énnekem semmi más bajom nincs, csak az, hogy a faluban mindegyre azt lehet hallani, valami ott van, ahol a bolond asszony lakik. Vagyis a mi Idánk. Miért nem jelölnek meg egy más helyet, mondjuk a keskeny hidat, vagy Grueléket, vagy a nagy akácfákat? Miért emlegetik mindig a bolond asszonyt?
Azt kérdi anyám, hát nem emlékszem arra, mit mondott volt az utcán járkáló, leskelődő asszony? Nem hallottam, amikor bejött hozzánk és a közvéleményt említette? Hogy a köz­­vélemény szerint nem normális a mi Idánk? És amire ő azt mondta néki, Ida nem hogy nem normális, hanem valóságos bolond? Nem hallottad? Mert azt vedd tudomásul, hogy ha a köz­vélemény egyszer mond valamit valakiről, az rajta van maradva az idők végezetéig. Ő ugyan azt mondta volt annak a járkáló asszonynak, hogy ő maga a közvélemény egyedül. Mert ő leskelődik be a kerítések résein, de hiába mondta. Mert az ő leskelődéséből alakult ki a köz­vélemény. És nincs olyan ember, aki a közvéleménnyel szembe tudjon menni. Mert hiába megy szembe, a közvélemény olyan, mint egy erős cölöp. Ha beverik valahová, ott van maradva. Még akkor is, ha később kiveszik azt a cölöpöt. Akkor azt mondja a közvélemény, hogy valami ott van, ahol az a cölöp volt. El kell fogadni, hogy a közvélemény természete a cölöp természetéhez hasonlatos és ellene tenni semmit nem lehet. Mondom én erre, hát akkor mi úgy kell leéljük az egész életünket, hogy ott lakunk, ahol a bolond asszony lakik? Bizony, úgy kell leélnünk az egész életünket, mondta anyám, és keresett magának valami elintézni­valót.
Nagy nehezen rávettem magam és visszamentem a fiatalok társaságába. Kinéztem magamnak egy nagyobbacska gyermeket, akiről nem tudtam pontosan, hol lakik. És amikor jó sokan összegyűltünk valamin tanakodni, megkérdeztem ettől a nagyobbacska gyermektől, hát a ti házatok merrefelé van? Ő mondta, de tőlem is megkérdezte, én hol lakom. És én azt válaszol­tam, ott lakom, ahol az a bolond asszony lakik. Erre többen kiigazították a házunk címét, azt mondták ennek a nagyobbacska gyermeknek, hát te nem tudod, Feri hol lakik? Ott, a keskeny hídnál, Grueléken felül, a nagy akácfáknál, ahol fürödni szoktunk.
Ez a barátságos kiigazítás olyan jól esett nékem, hogy nálamnál boldogabb ember nem is lehetett senki a faluban ezen a vasárnapon. Úgy is mentem haza ebből a kedves társaságból, boldogan. És mondtam anyámnak, na, tudja azt mama, hogy mi már nem ott lakunk, ahol az a bolond asszony lakik? Hát hová költöztettél el bennünket ilyen hirtelen, kérdezte anyám. És én büszkén mondtam néki, oda, ahol az a keskeny híd van, Grueléken felül. A nagy akácfák­nál. Ahol a gyermekek fürödni szoktak.

(Folytatjuk)

1. Katalin Nászta:
   2020. július 22. 19:29

   Hogy ez milyen gyönyörködtető! Az egész sorozat…

2. elekes ferenc:
   2020. július 23. 10:38

   Ó. te Katalin, miért nem olvasol olyan írásokat, amelyek modernek, minden harmadik sorban van egy kis elsietett szeksz, valaki kiüti az anyja szemét, vagy a másik ötvenévesen ismeri fel a saját nemét, elmegy a pszichológushoz és ott azt mondják neki, pont így van jól, mert az emberek sokfélék. Ma már nem divat az igazságról írni. Vagy a valósáról, mert ezek unalmas dolgok, a valóság különben nem is létezik, akár a munka. mert a munkáról sem ír ma senki Szolzsenyicin óta, még a szót sem szeretik.És persze, vannak kivételesen sikeres írások, amelyekben kitenyésztett politikusok mesélik el, miképpen hallgatták ki őket a szervek, de ők megúszták szépen és most úgy harcolnak az emberi jogokért, mint a pinty. Ezeket kell olvasni, Katalin!

3. Katalin Nászta:
   2020. július 25. 15:50

   Most szófogadatlan leszek.