Pest-Buda tele volt Molnár György és Apraxin Júlia szerelmének részleteivel.
»Én jól értesült tanúk állításaiból tudom, — írta naplójában Takács Ádám, — hogy Molnár szabadúlni akart az önmaga által font háló szorító hurkából. Tudta már, hogy. szerelme rossz útra vitte. Nem akart Párisba menni. Kétségbeesve elrejtőzött a grófné elől. Bújt és lappangott.«
És csakugyan, egykorú feljegyzések vallják, hogy Apraxin Júliát nem is egyszer férfiruhába öltözve lehetett látni éjszaka Pest-budai utcákban, amint Molnár Györgyöt kereste. Szállodákban, fogadókban látták, amint szobáról-szobára kutatott szerelmese után. Kikérdeztette a vasúti állomást, hogy nem látták-e elutazni.
Egyik nap az a hír röppent fel, hogy csalódott szerelmében, öngyilkossági kísérletet tett. Kést akart a szívébe döfni. Cselédei az öngyilkosságot megakadályozták, de a kést, amellyel tettét elkövetni akarta, városszerte mutogatták.
Pest-Budának megvolt a csípős szenzációja. Mindenki erről beszélt.
Csak akkor hallgatott el a szóbeszéd, amikor egy nap Apraxin Júlia megjelent a vasúti állomáson és Molnár Györggyel együtt ült fel a vonatra, hogy Párisba utazzék. Másnap Bécsben a grófné utolsó kincseit, a családi gyémántokat adta el, hogy a párisi útra pénze legyen. Ezeket az ékszereket kegyeletből egy honfitársa, a bécsi orosz követ, váltotta magához az ékszerésztől.

(Folytatjuk)