Korrupció

minden szó minden szóval összefeküdt

szálkás sövények-határok mögött
új érzékszerveket fejleszt az ember
megérteni a tőle elválasztott tájakról
érkező tudomásokat

halló!
itt új eszméletlenségek is születendőben!

töredezett arcokban élek
lusta kikeletben száradnak a fák
ólmos ég alatt lélegzetvétel nélkül
szürke kásában úsznak a csókák
és Látnak!

bőrömön már kiütött a só

---

A szerelem állapotai

micsoda száraz ájulások ezek a délutáni elalvások bennem,
lázadva ébredek, mint akit lefogtak, megkötöztek –
és sajnálom az elmulasztott úszást a vízen,
nyálkás, hideg áramlatok közt feléd,
aki tétovázva vársz valamelyik öbölben – szárazra tikkadt torokkal
és nem mersz kilesni – és jaj! – ez a méltatlan állapot
mindig más hullámverésbe sodor,
eliramlik a lehetséges vízijárat
s én megint lekésem várakozásod

ismered a gólyahírt? úgy hírlik az idén kivirágzott
s igazi szelek sodorták errefelé –
micsoda úszás ez – az utcán elsuhanó emberfejek között
fülelve-figyelve arra, ami szemből érhet csak –
ez a várakozás a testé s a léleké, hogy fölolvadjon
újra önmagára lelhessen e nagy égzengésben

Vallomás vagy. Két lábon járó, kudarcomra fölismertető.
Az eltompított fájdalom, kiudvarolt közöny föltépő mozdulata.
Az vagy, aki voltam, s aki soha nem leszek már.
Te vagy az égő szánalom csipkebokor-teste,
a megalázott szabadságvágy kalodába zárva-

Tátott szájjal, mint mosakodó halak
sóvárgom a következő hullámverést,
talán közelebb visz majd hozzád,
talán utolérnek néma rejtjeleim –

– hínárokba bonyolódva vergődöm,
nedves, csuszamlós vízutakon verődöm
mindenféle idegen, taszító testhez,
miközben tudom, az egyedül lehetséges öleléshullám,
ami melléd sodorhatna – örökre késik.

---

Kis ima

múmia-hegyek
halott pillangók
virágok kő-méze
ritkuló hajam
kevés-szavú alázatom
dermedő kezed kezedben
és utolsó fellobbanásod
ámen

---

Párhuzamos dallamok

„a seregély ólomból ejt
árnyékot a földre
rést ütve rajtam
s téged megjelölve” (W.Woolf – és én)

I. ahogyan letaglóz
szelíden simogatva
véred veendő mosoly lebeg ajkán

II. üres kés – belülről éles
szakadék mosolyog

III. hó-kések
ártatlan hó-mosolyok
a sötét metszeten

IV. szája szélén bujkáló
majd szemében megdermedő
kőbesült szerelem

V. szeretett – bármilyen hihetetlen
bár egyedül ténfereg
tartalmatlan glóriákba zárva

VI. ilyen volt, amit a tél sarkán
két repülő – landolásra várva
a földről az égre
fölvázolt magának

---

Forrás: Lüktetés – szépirodalmi antológia, 1990 – Zalaegerszeg

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ