”Hát bizony, gondolta Vadmalac, enni megfeledkeztem. Nem is emlékszem, mikor ebédeltem utoljára.”
Végignézett magán: lestrapált szandál, kitérdelt nadrág, az ing rajta tetvesedett. Na nem, ezt csak így mondják. De borostás volt a pofája, ezt érezte maga, ha jobb csülke rászaladt. Így borostásan még soványabbnak tűnt, ezt ő nem látta, de belülről az éhség marta.
– Egy pörkölt? – kérdezte társát. Az azonnal rábólintott, megint csak egyek voltak, s az a legfontosabb.
-Hagyjuk az ideológiát, mondta magának meg a Komának.
Az ezután kialakult csendben elvigyorodott.