Elekes Ferenc: Egy tekintet éghajlata (14)

Különleges nap

Már lassan kezdtem beletörődni abba a gondolatba, hogy egész életemet úgy fogom leélni, egy bolond társaságában.
Valami malacot venni ment apám, s anyám Keresztúrra, a barompiacra. Ketten maradtunk Idával. Gondoltam, ez jó alkalom arra, hogy egy kicsit beszélgessünk, az ő bolondságáról. Nem zavar senki. Azt kérdeztem tőle, miért nevezi őt bolondnak a falu népe, amikor ő tulajdonképpen nem igazi bolond. Hanem inkább igazi színész. Mert én ezt rég észrevettem rajta. Erre a mi Idánk arca valósággal kivirult és fölhozott egy roppant egyszerű példát. Azt mondta, ha valaki csak egyszer is betör egy bankba, azt az embert betörőnek, vagy rablónak nevezik. Akkor is, ha soha többé nem tör be semmiféle bankba. És ő azóta bolond, amióta valaki megleste, amint színes pántlikákba öltözve táncolt az udvaron. Amiképpen a prima­donnák szoktak táncolni. Éppen csak kipróbált egy szép fordulatot a hátsó udvarunk friss füvén. És ezért őt bolondnak nevezték.
A bankrablóval pedig az a helyzet, hogy ha van benne egy csöppnyi önérzet, akkor több alkalommal is betör a bankba. Hogy legalább rászolgáljon a bankrabló vagy a betörő névre. Ha már egyszer úgy nevezik. És benne is volt annyi önérzet, hogy bolondságokat művelt ott, a hátsó udvaron. Hogy ne minden ok nélkül nevezzék őt bolondnak. Először halkan beszélgetett magában, később hangosabban. Aztán fákkal, füvekkel, madarakkal társalkodott. És színészi mozdulatokkal is mulattatta az arra járókat. És ő is mulatott azon, hogy mások mulatnak rajta. És lassan egy nagy, nyitott színpaddá változott körülötte az egész udvar. És jól érezte magát ezen a nagy színpadon.
Sajnos, túlságosan is jól érezte magát, mert neki nehéz munkát nem adott többé senki. És ő megszokta, hogy nehéz munka nélkül is lehet vidáman élni. És jobb bolondnak lenni, mint normális embernek. Mert egy bolondnak elnézik az ő bolondságát. De ez a vidám élete nem tartott sokáig. Mert az emberek rosszak. Aki nem olyan, mint más, azzal másképpen bánnak. Vele sokan annyira másképpen bántak, hogy kezdett elviselhetetlen lenni az élete. Csúfo­lódtak vele és megdobálták. Így élt sok éven át és megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy ő csakugyan bolond. Ráadásul az a golyva is szorította a nyakát. Szeme kidülledt, és ha tükörbe nézett, egy igazi bolond asszony képét látta. Amilyenek az orvosi könyvekben vannak. Gon­dolkodását sokszor próbára tette, ellenőrizte emlékező tehetségét is és mindent rendben talált. De valahányszor megszólította őt valaki, mindig bolondságokat mondott. És ő is bolondsá­gokkal válaszolt. Aztán eldöntötte, örökre megmarad bolondnak.


(Folytatjuk)

2020. július 28.

Szóljon hozzá!