Sokáig azt hittem,
hogy az én valóságom
a majolika bögre,
melyben reggelente
kávém illatozik,
s a szomszéd kutyája,
amint pár vakkantással
naponta átköszön
nekem a kerítésen
meg a keskeny udvarunkra
be-bevillanó fecskék,

de kitűnt, hogy nem.

A forró csészét
markoló kezem,
a kutya meg a
látogató fecskék,
mind, csak egy
félbolond, vajákos
álmában léteznek.

Minden csak attól függ,
felébred-e valaha,
hogy könnyek közt kacagva
egymásra leljünk újra
s a felcímkézett, dupla
koporsók végleg eltűnjenek
a rémálmok süllyesztőjében –

aztán csak éljünk,
éljük tovább naponta
jól-rosszul virradó valónkat.