lassan elnéptelenedő világomat
fura árnyalakok lakják
föl földerengő
színtelen alakok lófrálnak
vagy álldogálnak
egyik másik szotyit köpköd
nagy divat a füstös kormos gyárváros
iparnegyedében
arcuk helyén felkiáltó és kérdőjelek
kettőspontok kézen fogva
pontok és vesszők leguggolva
keveredik múlt és jövő
megfejthetetlen szürke massza
úgy hullámzik
mint plázákban a szájtáti tömeg
csak én vagyok színes
pár vonal és festékpaca
megsárgult ovis gyermekrajz
fölöttem angyal
nem
nem angyal
anyám tart fölém ernyőt
mint kotló a szárnyát csibéi fölött
a vad zivatarban
kapuhoz érek
kezem kopott kilincsén
ne nyiss be
az nem a te utad
monoton a narrátor géphangja
fordulj balra
fordulj balra
újratervezés
előttem mező min versvirágok nyílnak
aranyarcú hajnal ölel magához
a néma tömeg toporgását
madárszimfónia akkordjai lökik feledésbe
ketten hallgatjuk én és kávém illata

2020. 07. 27