Mircea Cărtărescu: Apocalips / Apokalipszis

5. SZERELEM

kábultan, óh, múzsa, kábultan és megöregedve tértem vissza a kivégzésről.
lefele jövet a koponyák hegyéről, kávébarna bundájú menyétek ugráltak fel mellettünk.
mit akart jelenteni e látomás? A colentinán áthaladva
jutottam el a ştefan cel mare sugárútra.

horkoltam? nyüszítettem-e? botladoztam az összegöngyölt behorpadt fémlemezekben,
a faforgácsban.
megköhögtetett a füst a felborult aragázpalackos kocsik között,
vonszoltam magam a virágmintás szövetcsíkok, betoncsövek,
összeszabdalt kábelek, üvegcserepek között.
mintha álomban, haladtam előre az összetört óramutatójú sugárúton,
csendben, hidegben lopakodtam tovább a romok, összeégett autóbuszok, tömítés, gitt között
és megértettem, és megértettem és sírtam:

mert minden ami él: szerelem
és mindaz amit ismersz: szerelem
és mindaz amiről álmodsz: szerelem
és minden amit megérintesz: szerelem
és mindaz amit megsimogatsz: szerelem
és mindaz amire gondolsz: szerelem
és mindaz amit szeretsz: szerelem
és mindaz amit előre érzel: szerelem
és mindaz amit elfogyasztasz: szerelem
és mindaz amit érsz: szerelem
és mindaz aminek hiszed magad: szerelem
és mindaz amit megpillantasz: szerelem

endokrín korszakomban
én megtettem a kötelességemet: éltelek, élet;
a lángnyelvek által közrefogva megtettem én magam is azokat az apró és nevetséges gesztusokat,
és kedvesek voltak számomra a beleim, az agyam.
igen, mindaz amit megélsz: szerelem, de jaj, anyám,
múljék el tőlem ez a keserű pohár,
legyen ahogy te akarod, és ne úgy ahogy én akarom,
de távolítsd el az én ajkaimtól –
jaj, szerelem, szerelem, szerelem, szerelem!


Fordította: Bartha György

2020. július 31.

Szóljon hozzá!