Nászta Katalin: Mutatvány (1)

Az űr szele

elfogytak a hívek
szétszóródtak
kiszáradt a kárörvendők szája
nincs min csámcsogjanak
undor öklendezi föl
a csalódást
hogy nem bírták
nem viselték
nem tűrték el a lábbal tiprást
jobb volt, amikor nyüszítettek
nyögtek
büdös ez a néma hullaság
és kiköpnek, mint alvadt vért a szájból
elég, nem kell több a pusztulásból
és megdermednek, minden megdermed
csak az űr szele süvít, fül nincs mi hallaná
szem mi láthatná a megdermedt világot
mi majd eloszlik
mikor kienged


Éhünk

úgy átölelne, tudom
és én is őt
a nem lehet a sarkon
irigyen őrköd
végül feladjuk
mind a ketten
és együtt leszünk
valahol külön
oda nem ér el senki
csak a köd
bebugyolál
melegünk lesz
velünk tölti be
éhét/éhünk
ahogy megírta
Pilinszky

és amikor csontra meztelenedünk
egymásba hussannak a galambok
áttetszünk


(A szerzőnek nemrég a Pannon Írók Társasága kiadásában megjelent, Felvágott szívvel c. verseskötetéből)

2020. július 31.

2 hozzászólás érkezett

  1. Kappel:

    Gratulálok, nagyon eltaláltad a kötet címét.Megrázó gondolatok, kemények.

  2. Katalin Nászta:

    Köszönöm!

Szóljon hozzá!