Nászta Katalin: Mutatvány (2)

Nem hozom le a csillagot

hisz beporozod, nem ügyelsz rá
csak látni hagyom, ne vakon
kövess, járj fénye nyomán

a minden ösvényén járok
nem mossa el
tenger, sem szél, sem homok

így vagytok vele mind
kik engem követni mertek
senki el nem veheti

amit belőlem nyertek
a sötétből kijössz a fényre
pondrók iszkolnak likaikba
mikor meglátnak s felismernek

nem fenyegetlek véremen váltott
szavam kardéles tisztasága
választja el a sötétségtől
a világosságot

bennem nyer értelmet minden
s mindenki, aki „én vagyok”
mert feltámadtam
s újratámadok!


Pilátus-kezek

Ó, hogy rejtőzik a költő!
Széttépnék az emberek,
ha vágyait kitárná:
lásd, belül remeg.

A festő hiába festi meg
szerelmét meztelen.
Megfejtheti valaki?
Takarja lényegét a test.

Itt a vese a hűség helye.
Ez meg a szív, a vágyaké.
Epe, mérgek hordozója.
Erekben volna az élet.

Ne bántsd, aki megesett!
Bűne juttatta torra
rokonok Pilátus-kezeit
a halál mossa.

Csak karcolásait mutatja,
repedéseket a falon.
A görbület enyhe íve látszik,
nem, amit rejt a nyom.
Kitakarod, felfejtheted
festményeinek kárpitját –
titka töredezett,
villanó szikra-minták.

Nincs megnyugvás, újra
nekimegyünk a falaknak
add meg magad, ribanc csoda
mutasd ágyékodat!

Nem számít vér, genny, se átok.
Évezredek vajúdnak most.
Vége lesz háborúknak –
Megszülöd magzatod.


(A szerzőnek nemrég a Pannon Írók Társasága kiadásában megjelent, Felvágott szívvel c. verseskötetéből)

2020. augusztus 1.

Szóljon hozzá!