Nászta Katalin: Mutatvány (3)

Egy asszony kétségei

hibernált állapotban éltem huszonvalahány évig
ma a köldököm nézem, ami nem változik
körülöttem mindenki a sajátját látja benne
végesek látóköreink, ránk húzták a redőnyöket
nem szüremkedik be fény sehonnan
tengeralattjárókká váltunk
vajon kopoltyúink emlékeznek funkciójukra?
Uram, azt hittem, meghallgatsz, és megtérnek szeretteim
de azt írtad, mit tudhatom, ha …
akkor miért mondtad, tőled bármit kérhetünk, megadod?
nem egyezik az akaratoddal? – De.
vagy nincs itt az ideje? – De.
vagy nem tértem meg én sem? – De.
és a többiek sem? – De.
vagy ez a próba ideje? – Is.
miért hagytál ekkora tudatlanságban? – Csak.
Jónás és Sámson jelei ezek számomra? – Lehet.
vagy előre tudtad, hogy nem fogom kibírni a várakozást? –
Kibírod.
üres felettem az ég? – Dehogy.
üres alattam a föld? – Ugyan!
üres vagyok én is? – Egyáltalán.
Tölts be önmagaddal
hogy súlyom legyen
ne fújjon el az a szél


Arasznyi

ha élsz fájni fogsz
magadnak – másnak
ha nem – halni lesz
kénytelen a másnap
levonhatnék – de minek
következtetést
az élet így teljes
s a kép – kinek-kinek
bután rakja egymás elé
lábait – léptei nőnek
arasznyi lesz a végére
gyereknek – férfinak, nőnek
tréfa, gondolod
de szívtelen valóság
talaján serken bajuszod
s tán a mindenhatóság


Akkora mese úszik bennem

csak belekezdeni bírok
hátha így nem ér soha véget
pedig a munka akkor kész
de meghalna, ha befejezném
legyen inkább eleven torzó
mint merev oszlop
bevallom isten akarok lenni
másképp értelme semminek
átmegyek az idő túlfelére
benézem onnan is a képet
alámerülök hadd lássam
hasa alatt a vízben mi úszkál
felrepülök, a szelek hátáról
vergődését lesem
belezuhanok
hallom
kapkodva vesz levegőt
neki
is
csak
egy
buborék
jut
-ott


(A szerzőnek nemrég a Pannon Írók Társasága kiadásában megjelent, Felvágott szívvel c. verseskötetéből)

2020. augusztus 2.

Szóljon hozzá!