A nemrég zárult jeles csíkszeredai zenei esemény egykori elindítói átfogó tanulmányban tekintettek vissza a fesztivál hozadékára, negyven esztendős történetének tanulságaira. Szövegüket a Hargita Népe napilap közölte, a levont tanulságok közérdekűek. Alább a szintézis egy részlete olvasható, a teljes szöveg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál portálon található.

*

Negyven évvel ezelőtt indult útjára Erdélyben, Csíkszeredában a Régizene Fesztivál. Ezen a kerek évfordulón érdemes megemlíteni, hogy a romániai kommunizmus sötét, utolsó évtizede elején született, és ma is élő, virágzó fesztivált kik is indították. Az első két fesztivál műsorfüzetében szerkesztőként és rendezőként feltüntetett nevek a rendezvényt kiötlő, kezdeményező muzeológust (Miklóssy V. Vilmos), muzikológust (Pávai István) és tévés zenei szerkesztőt (Boros Zoltán) hivatottak jelezni. A következő években a szerkesztés, rendezés munkájába Simó József és Boér Károly csatlakozott, a máig érvényes grafikai szimbólum Mérey András alkotása, a műsorvezető rendszerint Boros Zoltán volt.
A fesztiválhoz a Román Televízió Magyar Adása (be nem vallottan) társszervezőként járult hozzá. A televízió díszlettervezője, Gheorghe Raszovsky alakította ki a színpadképet, Carmen Raszovsky jelmeztervező teherautónyi történelmi jelmezt hozott Csíkszeredába, és azokba öltöztette a fellépő együtteseket. A magyar jelmezek sem hiányoztak, mert két évvel korábban forgatta Boros Zoltán a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történetéről a Mondod-e még? című filmet, és az ahhoz készült 16-18. századi magyaros ruhák még ott voltak a televízió jelmeztárában.
A fesztivál országos jellegét nemcsak a televíziós közvetítések jelezték, hanem a meghívottak összetétele is. A Magyar Adás szerkesztőségének anyagi támogatásával sikerült olyan nagyobb létszámú együtteseket is felléptetni a fesztiválon, mint a Marin Constantin vezette, nemzetközi hírnevű bukaresti Madrigál Kórus vagy a Román Rádió Kamarazenekara Bács Lajos vezényletével, aki másfél évtizeddel a fesztivál előtt elsőként dolgozta fel a Kájoni-kódex táncait.
A siker kulcsa az volt, hogy erdélyi fiatal magyar muzsikusok már jóval a fesztivál indulása előtt érdeklődtek a magyar zene korábbi századai, olyan zenei korszakok iránt, amelyek darabjai nem jelentek meg a hivatásos zenei intézmények, filharmóniák, zeneiskolák, konzervatóriumok repertoárjában. Az első erdélyi magyar régizene-együttest, a Camerata Transilvanicát a hetvenes évek elején a fiatalon elhunyt nagyváradi Babrik József alapította. A marosvásárhelyi Pedagógiai Intézet zenetanári szakán Brandner Nóra tanárnő szervezett és tanított be régizene-együttest, amely gyakran szerepelt koncerteken, a televízióban és a rádióban. A marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola diákjai a hetvenes években rendszeresen jelen voltak a televízió régizene-műsoraiban, énekeltek, táncoltak, korabeli verseket, diákszínjátékokat, -dalokat adtak elő. A vajdahunyadi Zenés Karaván című tévéműsorban a vár lovagtermében Haáz Sándor együttese húzta a talpalávalót a régi magyar ruhába öltözött táncoló színművészeti főiskolásoknak, Szilágyi Enikő mondott Balassi-verset, Meister Éva Heltai Gáspár-fabulát, Szilágyi Zsolt virágénekeket adott elő a Tinódi együttessel stb. Kájoni Jánosról szólt Boros Zoltán egyik műsora az Énekben hallottam című sorozatban, ahol a táncokat a Musica Antiqua együttes adta elő, a zenét, képet Andrei Bradeanu rendező ötvözte művészi élménnyé. Induláskor tehát a fesztiválnak volt mire alapoznia.
1980-ban, az első fesztiválon a következők léptek fel: Erdővidéki Camerata, Nagykárolyi Régi Zene Együttes, a kibővített Barozda Kájoni együttes néven (Csíkszereda), Musica Antiqua (Kolozsvár), Tinódi együttes, a Székelyudvarhelyi Kamarakórus és a Vox Humana kamarakórus (Sepsiszentgyörgy), Musica Rediviva (Bukarest), Valentin Farcas, Nemes György, Száraz István klasszikus gitár, Elekes Emőke lant, Marta Joja spinét, Steliana Colos ének, Kozma Mátyás orgona. A következő években szinte a földből nőttek ki az együttesek, a régizene mozgalommá szélesedett. A jelentkező új együtteseket a fesztivál zenei felelőse, most úgy mondanánk, zeneigazgatója meghallgatta, a legjobbak műsorba kerülhettek, vasárnaponként délelőtt pedig immáron külön hangversenyt kellett rendezni az ifjúsági együtteseknek. Szólt a dal, az erdélyi magyar és magyar vonatkozású zene hangszeres és énekelt darabjai ismét hallhatókká váltak, a gyerekek a régi diákdalokat fújták, a fiatalok társas szórakozásain megszólaltak a táncházmuzsika mellett a népszerű régi magyar világi énekeink is. Ebből a kezdeti korszakból fontos még megemlítenünk Borbély Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió zenei szerkesztőjét, aki egyben a hangmérnöki feladatkört is ellátva örökítette meg az első fesztiválok hangzásvilágát, ezzel járulva hozzá ennek a muzsikának az éteren keresztül történt megismertetéséhez.
Az 1990-től indult új sorozat sikeresen használta ki a lehetőségeket, a színvonalas külföldi meghívottak nemzetközivé tették a rendezvényt, így a fesztivál mára már kiemelt helyet foglal el Közép-Európa zenei életében. Ilyen nagyságrendű, évenként jelentkező régizenei koncertsorozatként egyedülálló. A külföldi együttesek .rendszerint egy-egy kis európai régió sajátos régizenei kultúráját hozták magukkal, mindenki a saját népének, népcsoportjának a zenéjével jelentkezett, ruházatban is igyekeztek jelezni a kort, ami emelte a fesztivál hitelességét. Ugyanakkor a legkiválóbb magyarországi és hazai együttesek, előadók is rendszeresen jelen voltak a hangversenyeken. A fiatalok képzésére az 1990-ben újraindított fesztivál szervezői is gondoltak, ezért alakult meg a Régizenei Nyári Egyetem, amely egyedi alkalmat nyújt a beiratkozóknak arra, hogy a műfaj szakmai kiválóságaival találkozhassanak. Zenetanárokkal, előadóművészekkel hangszeres továbbképzés folyik, kórustanítás, olykor még táncoktatás is és végül egy színvonalas vizsgaelőadás…

Az elemzés teljes szövege a Csíkszeredai Régizene Fesztivál c. portálon