Mircea Cărtărescu: Apocalips / Apokalipszis

7. OTTHON

jó későn, szájpadlásunk szomjúságtól repedt,
hazaértünk, az égen fekélyes csillagok,
befaltuk a darab zsírral kent kenyeret,
mit elénk lompos asszony és tar gyerek rakott…

szalma-ágyon feküdtünk, fenn a deszkán a pók
finom szálból hálót ügyeskedett magának,
csipás szemmel, mit megtört álmodozás és bánat
néztük, hogy hunynak ki rendre a csillagok.

Fordította: Bartha György

*

Mircea Cărtărescu: Apokalipszis (A fordító jegyzetei)

Az 1984-ben megjelentetett Apocalips (Apokalipszis) a kétkötetes gyűjteményes kötet, a Plurivers (Pluriverzum) záródarabja. Hétrészes, hősi-komikus eposz, homéroszi, eminescui felhangokkal. A mitikus kezdőkép (1. Vízió) szerint: a keresztrefeszítés naturalisztikus mozzanatait követően az asszony-vámpír-kígyó alakot felvett apokalipszis-szörny az, aki leszáll a negyedik keresztfáról, ezzel mintegy az apokalipszis eseményeinek beindulását jelezve:

„a plejádok alatt keresztfa áll a dombon
s a fáról – felfeszítve – nőalak hiteget.
ágyéka háromszöge magasztos és észbontó
gyémánt-oldalbordáin mellei hidegek.

rézhajába burkoltan a keresztről lelépdelt
feloldozva a szögek s a kötél szorítását
megéreztem keserű kék szája marását
s hogy kétágú nyelve a testembe sebet éget.”

A főrészben modern korunk hiábavaló dolgai-tárgyai folytatnak – bukaresti miliőben – egymás ellen kilátástalan, végromlásba torkolló, egyszemélyes (egyszersmind: kisszerű, komikus) gerillaharcot. A modern apokalipszis, a dolgok haláltánca némiképp előlegezi Cărtărescu későbbi nagyregényének, a Szolenoid-nak (2015) a regényzáró, mindenre kiterjedő pusztulásképét.
A szerelem felötlik mint lehetséges, virtuális megoldás és menedék (5. Szerelem), a két zárószakasz ( 7. Otthon) pesszimizmusa azonban mindenképpen rácáfol e felvetett megoldás érvényességére:

„jó későn, szájpadlásunk szomjúságtól repedt,
hazaértünk, az égen fekélyes csillagok,
befaltuk a darab zsírral kent kenyeret,
mit elénk lompos asszony és tar gyerek rakott…

szalma-ágyon feküdtünk, fenn a deszkán a pók
finom szálból hálót ügyeskedett magának,
csipás szemmel, mit megtört álmodozás és bánat
néztük, hogy hunynak ki rendre a csillagok.”

Nem kevésbé illuzórikus a Szolenoid hőseinek (narrátor, feleség, kislány) kivonulása a világból az erdei romos kápolnába Bukarest pusztulása után. (B. Gy.)

2020. augusztus 2.

Szóljon hozzá!