Egyedül

Letörültem ablakomról
a hajnal
csillag-cseppjeit
hogy láthassam
a felkelő nap
szivárványtáncát
amint gőgösen
beleszédül
lelketlen világomba –
és még csak
imát sem rebegtem –
mert dacból
ott feledtem
magam a
távolodó éjszaka
szurok-magányában –
csillagtalan földeken.

Kánikulában

Porfelhő leng, a nap riszál,
s az erdők csendje integet,
aranyló, érett, víg határ,
nyár fénye hív: a kikelet.

Tavaszból átszűrt életek,
viharok, hangos dáridó,
délibáb, dolgos két kezek,
kankalin, pipacs, tiszta tó.

Jótanács

Ahol a fák ráhajolnak
a tükörre,figyeld körkörös
táncát a vízgyűrűknek,
s lásd önnön arcod,
amint belemosódik
a rezignált habokba-

aztán a halak útján
indulj el fölfelé a parton.