Nem és nem. Ő aztán nem lesz Dobó István, az egri vár védője. S nem akar harcolni a törökök ellen. Ha pedig végigpörgetjük a kamaszkor hőseinek albumát, kiderül, hogy Toldi Miklós se akar lenni, Kukorica Jancsi kalandozásai is hidegen hagyják, akárcsak Rákóczi hadnagyának vagy a Tenkes kapitányának csatákban gazdag élete. Némelyikről hallott ezt-azt, másról csak annyit tud, kötelező leckeanyag vagy házi olvasmány lesz jövőben, de nagyjából olyasmi ez az egész, mint egy immár soha nem tisztázható Ki kicsoda… Kossuth Lajos hazafi volt, mondja (képzelt szakállát bölcsen lebegtetve) unokájának a nagyapa, mindezt pontosan a Kossuth utcában. A gyerek ugyanis arra kíváncsi, ki lehetett, aki megérdemli, hogy utcákat, tereket nevezzenek el róla a városban. No nem mindenhol, de nálunk igen. Rendben, mondja a gyors konzultáció végén, de mi az a hazafi? A kérdés, a fogalmazás módja elárulja, a fogalom ismeretlen a kérdező számára. Úgy tűnik, valami örök egyidejűség, az állandó jelen parttalanságába érkeztünk, ahonnan nincs rálátás sem a múltra, sem pedig a jövőre. A történelem nagyemberei már csak a köztéri szobrokban élnek, bronzzá vagy kővé váltan, sokukról már csak a nagyon öregek tudnak, s a fiatalabbak semmit. Vannak, mint egy cipőmárka vagy egy autó, egy biztosítótársaság reklámja a kiürült tér fölött. Történetük, amely hitelessé teszi életüket, rég kikopott a köztudatból, sorsuk példázatszerűsége szintén. Többé már nincs mit tanulni tőlük, ezért aztán a hősiesség, önfeláldozás, hazafiság vagy teljesen kikopott mára, vagy pedig (s ez még az elbírhatóbb változat) új hősökhöz tapad. Dugovics Titusz, a várvédő még átnyalábolta ellenségét, a mélybe rántva akadályozta meg, hogy a török zászló győzelmi jelként ott lobogjon Nándorfehérváron. Manapság a Pókember akár felhőkarcolókról is leugrik minduntalan, haja szála sem görbül… Az egydimenziós fantázia tanulsága valószínű, hogy örökre kiütötte a történelem hiteles igazságát, minden moráljával egyetemben. Mi több, a katarzis is elmarad. A példázat erkölcsének elfogadása eleve megtisztulás volt. Úgyhogy itt nem pusztán az időtudatot köznapiasítja a huszonegyedik század. E mítosztalanítás annyiban sajátos, hogy a nemzettörténet-tudatot is kilúgozza. Ezért nem akar Dobó István lenni a kilenc-tíz esztendős fiú, s ha a városnapokon csatajelenetet szimuláló csoportot néz éppen, felőle akár spanyolok is lehetnének a bajvívók. Vagy vikingek, mert nem az a lényeg, hogy történetesen magyarok. S az ír muzsika is menőbb, mint Balassi Bálintunk fantasztikusan szép virágénekei. Ilyenkor szokás előhúzni a bűnbakot. Igen, az uniós olvasztótégely, ami ugyan nem olyan hatásos, mint az amerikai, de már begyújtottak. Az érvelés rossz, mert a legnagyobb zártság, a kelet-európai diktatúrák idején is épp ilyen lepusztult volt a nemzettudat. Az anyaországban, a határokon túl.
Új idők új hősei? A hős szót nem elsődleges jelentésében használom, ezzel csak azt mondtam, nem feltétlenül hős a hős. Tegyük fel a tesztkérdést, bár borítékolható a válasz. Ki akarsz lenni? Válasz: Sebastian Vettel vagy Messi. Harmadik név nincs.