Nászta Katalin: nem ott, ahol

soha nem vagyok ott ahol
amikor igen voltam jelenemben
ki akartatok tuszkolni onnan
csupa seb lettem

hát elmentem egy másik helyre
az elmémben – ott határtalan a tér
szabadon kóricálhattam
csak arra kellett ügyelnem

azért rólatok le ne vegyem a szemem
hogy elkerüljem az ütközést
veletek, akik abban a dimenzióban
maradtatok, hova a lábam leért

ide tartozott persze a küszöb is
meg a bútorok, miket kerülgettem
ha már fejemet s szívemet
felmentettem oda, ahol mindig

szabad az ég, mert fel kellett mentenem
a lét így sokkal gazdagabb
nem terhel, ami földhözragadt
életem egy másik létben úszás

honnan a csókák ki vannak tiltva
ahova be nem repülhet semmi
ami a lábam a földre húzza
itt minden egyben van, múlt, jövő

a jelen csak annyira, hogy ütköző-
pontja legyek a történéseknek
s lejegyezhessem, ami kicsapódik ebből
mint csipkék a hab taraján a tengerből

sztalagmitok végéről hulló cseppek
harmat a fűszálak hegyén reggel
itt akkor is süt a nap, amikor este van
s nem fázom, ha hideg vagy fúj a szél

itt a homlokom állandóan lágy
meleg fuvallat legyezi, amíg csak
eszem szemeit odaszegezem –
idemenekítenélek téged is
hogy ismerd meg ezt a szép világot
ahol nincsenek boszorkányok
csupa baráti jóakarások
ahol ott vagyok

hol a tejeskávét ittam reggel
a kis konyhában, ami tágas
pedig szűknek láttam akkor
anyámmal mindent kidobattam volna

nevettünk sokat ezen a „dobjuk ki” -n
ettünk volna a földön ülve
behoztam volna az utcáról a rétet
amin nemcsak libák, én is legelésztem

lábaimat az égnek hányva
cigánykerekeket vetettem
s milyen jó volt, mikor az emberek
mentükben megbámultak

tünemény lehettem
innen érthetem
miért is volt-van az elvágyódás bennem
abból a szűk dimenzióból

amit egy konyha, egy szoba,
egy ágy jelenthet
itt tágas repülőterek vannak
landolhatok, bennem ez a szó

mindig fordítva zengett
szárnyalok mikor landolok
mint aki fellendül az égre, azon is túl
veletek, kikkel igazán találkozott


2020-07-24 – péntek 5 óra 23 perc

2020. augusztus 3.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights