– Jó napot kívánok!
– Jó napot! Mi a panasza?
– Bolond vagyok.
– Nocsak! Beutalója van, valamiféle orvosi diagnózis, laborleletek? Egyáltalán ki állítja ezt magáról?
– Hát a feleségem, aki szerint tele vagyok rögeszmével, márpedig aki rögeszmés, az nem teljesen normális.
– Maga szerint?
– Van benne valami, bár a haverom… No, neki egész más a véleménye.
– Igen? És mi a maga haverja: orvos, pszichiáter?
– Nem á! Borbély, mint én vagyok. Hanem az esze úgy vág, mint a beretva. Szerinte egy bolond sosem ismeri be magáról, hogy féleszű. Én igen, tehát dilis sem lehetek. Csakhogy ami igaz, az igaz, ugyanis tényleg van egy-két rögeszmém, melynek értelmében akár bolondnak is vélhetnek, ennek beismerése viszont épp az ellenkezőjét bizonyítja. Akkor most mi vagyok: bolond vagy normális?
– Hm, jó kérdés. Kérem, feküdjön ide erre a fekhelyre! Ismétlem: ne üljön, feküdjön, és lazítsa el magát!
– Feküdjek le? Itt? Már hogy legyek ilyen illetlen?
– Kényelmesen fekszik? Vetkőzni nem kell, csak lazítson. Szabad a becses nevét?
– Berzenczey Edömér.
– Szép nemesi neve van. Csak nem a híres utazó valamelyik leszármazottjához van szerencsém?
– Nem hinném. Kovács… talán, pék, szabó, de nemes biztosan egy sem volt közöttük.
– Hát akkor csevegjünk! Becsületes ember maga, Berzenczey úr? Felhívom a figyelmét, őszintén válaszoljon, mert ha nem őszinte, a diagnózisom sem lesz reális.
– Kételkedik benne?
– Feküdjön már vissza, mit ugrál folyton, mint egy gumilabda? Hol tartottunk? Ja, igen, a becsület! Maga szerint érdemes-e becsületesnek lenni manapság?
– Ezen még nem gondolkoztam. Én az vagyok, legalábbis azt hiszem, hogy az vagyok, még ha ki is nevet ezért, mint a feleségem.
– Mert?
– Neki az a rögeszméje, hogy a becsület nem egyéb egy ruhánál, amit alkalomszerűen öltünk magunkra. Ünneplőt ünnepkor, munkaruhát, ha dolgozunk, a strandra fürdődresszt…
– Más szóval helyzettől és személytől függően kell becsületesnek… látszani. A kicsikkel parolázunk, a nagyoknak tapsolunk, bármilyen sületlenséget is mondanak. Időnként cselekszünk, máskor csak beszélünk, beszélünk, vagy egyszerűen kussolunk, ha normális embernek tartjuk magunkat. Kivéve magát, miután maga fütyöl az egészre.
– Nahát, doktor úr! Mintha csak a feleségemet hallanám! Ismeri?
– Eddig még nem volt hozzá szerencsém. Csupán az ön jelleme kezd körvonalazódni előttem. Őszinteség, igazság.
– Ami a szívemen, az a számon, vagyis minden esetben kimondom, mert az igazságot mindig ki kell mondani.
– Akkor is, ha az állása, főnökei, barátai megbecsülése függ tőle? Ha olykor nemcsak magának, de nekik is árthat valamiképp, jóllehet egyetlen füllentéssel kimászhatna a… lekvárból?
– Ilyen áron soha. Engem mindig arra tanítottak…
– Hűség, lojalitás.
– Erről is nyilatkoznom kell?
– Nem óhajt?
– Nekem nyolc. Elég lerágott csont, de ha ragaszkodik a témához… Tehát hűség. A haverom szerint ez is olyan portéka, ami megvásárolható. Mint a kenyér, könyv, szerelem, csak az a kérdés: mennyiért?
– Maga szerint?
– Embere válogatja, de biztosíthatom, engem nem lehet megvásárolni, ugyanakkor én sem adok el senkit sem, mert a hűség, az kérem, kötelez.
– Magától értetődik, magától értetődik. Hát kedves, Berzenczey úr, azt hiszem, kezdem pedzeni, miért tartja önt a kedves neje bolondnak.
– Miért?
– Türelem! Nemsokára ezt is megmondom. Nézze, mutatok magának egy fényképet. Mi jut egyből eszébe erről a gyönyörű leányról?
– Az anyját, ez csakugyan gyönyörű! De szívesen lefektetném, ha nem lennék annyira hűséges.
– Hahaha, hehehe, nem is olyan bolond maga, Edömér! És erről?
– Mi ez? Ne vicceljen már, doktor úr! Így alakulna az idei árlista? Gáz, villany, szemét, benzin, élelmiszer, eb-a-dó? Még jó, hogy nekem mutatta, mert ha a szivikém meglátná, azonnal szívbajt kapna ezektől az áraktól.
– És erről a képről mi ugrik be?
– Hahaha, hehehe, hihihi! Veri az ördög a feleségét. Találó cím, nem mondom. Engedje meg, hogy most én kacagjak! Ebben az országban, úgy látszik, mindenki ver valakit vagy valamit: diák a tanárát, főnökeink az íróasztalt, kormányunk a garast, igaz, ő a fogához, jég a termést, hívők a vészharangot… De tudja, mit? Hagyjuk a fenébe az egészet! Már nem is igen érdekel, ki rögeszmésebb itt a másiknál.
– Amennyiben?
– Bonyolultabb dolog ez, mint képzeltem. Itt van példának mindjárt ön, doktor úr. Miközben én torkomban dobogó szívvel meztelenítem le magamat, ön folyton szíveket rajzol arra a pappírra.