Keszthelyi György: Jól vagyok így

Írnék egy hideg verset, repedő jégtömböt
ezen a trópusi, lázas reggelen,
de nincs frakkom, cilinderem,
csak néhány álcázott, vulgáris világ
leplezi bennem a mélázó arcokat.
Látszat a diadal, sebhely a fegyelem,
lecsapódik az összes várkapu.
Hol rejtőzhet az elegáns bálterem?
Merre tékozol az arisztokrácia?
Tükörképemről elszállt a libatoll,
a kalamáris, amelyből poéták korgó gyomra
tákol hatalmas csarnokokat.
Magamban állok a télifák alatt,
se babérkoszorú se édeskés kölnivíz,
se tucatnyi grácia eretnek fűzője,
forró égöve, hónalja, köldöke,
csak a sehol semmi, a bomló boltozat.
Darumadár, lenn a jégen,
aludj el szépen, mímeld a fagyhalált,
elférünk ketten egy apró szobában.
Jól vagyok így, rám se rántsatok,
ágyúgolyóként röpít szerkezetem
a középkori kőfalak között
oda meg vissza, mint öreg házalót.

2017. augusztus 1.

2020. augusztus 1.

Szóljon hozzá!