Farkas József György: Szent István szobra – Los Angeles

A kaliforniai magyar emlékek sora (x) újabb térplasztikával bővült 2019-ben – Los Angelesben márciusban felavatták és augusztusban felszentelték államalapító királyunk mellszobrát, amelyet – a magyar kormány anyagi támogatásával – Váró Márton szobrászművész készített.

Az ünnepi esemény a Szent Istvánról elnevezett római katolikus templomban körmenettel és szentmisével kezdődött, majd a helyi Szent István Egyesület és a magyar főkonzulátus közösen szervezett rendezvénye a felszentelési ceremóniával folytatódott. A felszólalók méltatták az itt élő magyarok erőfeszítéseit, azt, hogy az anyaországtól távol, annyi más nemzet képviselőivel együtt élve, a beolvadás és feloldódás helyett a rögösebb, de Szent István leszármazottaihoz méltóbb utat választva őrzik, sőt gyarapítani igyekeznek e magyar közösséget.

Ezt követően a szép számban összegyűlt kaliforniai magyarok ünnepi műsort hallgathattak/tekinthettek meg, amelyen helyi cserkészek mellett Magyarországról érkezett előadók is felléptek. Végül a hazai ízeket felidéző, közösen elköltött ebéden tovább erősödött az összetartozás érzése az idősebb és ifjabb magyar generációk tagjai között.
——————————————–
x
Haraszthy Ágoston, San Diego
Kármán Tódor, Pasadena
William Fox, Hollywood
Lugosi Béla, Hollywood
Magyar forradalom 56, I. – Los Angeles, San Francisco
Tom Lantos, San Francisco

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

2020. augusztus 6.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights