Közvetlen szomszédok

Engem egy csöppet sem izgatnak a külügyi dolgaink, mondom Idánknak. De mit csináljunk a közvetlen szomszédainkkal? Mert ott vannak ezek a Borbélyék. És az ő trágyadombjuk egy része be van suvadva a mi birodalmunkba. Ami teljességgel tűrhetetlen. Azt mondd meg nekem Ida, milyen módszerrel közelítsük meg a mi közvetlen szomszédainkat, hogy meg ne haragudjanak reánk. Azt mondja a mi Idánk, közvetlen módszerrel kell megközelítenünk a mi közvetlen szomszédainkat. Más megoldás nincs. Ne is törjem ezen a fejem, mert más módszer erre soha nem is volt. Mondom, jó ez az ötlet. De te is jól tudod, hogy én milyen ideges, bolond ember vagyok. Főleg, ha a szomszédok szemetének az eltakarításáról van szó. A magam szemetét könnyen elviselem, de semmiféle szomszéd szemetével nem foglalkozom. Különösen, ha király leszek.
Hogy néz ki egy király, aki a szomszédok szemetével bajlódik, s nem az ő birodalmával? Ezt mondd meg nékem, Ida! Erre azt mondja Ida, hogy ezt a dolgot ő könnyedén el tudja intézni. Harag és veszekedés nélkül. Mert neki van egy nagy segítsége, akinek a nevét nem meri kimondani, mert csak ketten vagyunk.
Mondom, akkor a te segítséged nem lehet más, csak egyedül Fedák Sári. Eltaláltam, mondja Ida, ő a legnagyobb segítsége, de a nevét nem mondja ki, mert nincs senki a közelünkben, s mi abban megegyeztünk már, mikor mondhatja ki azt a nevet, s mikor nem. Mondom Idának, Ida, náladnál okosabb udvari bolond nincs is a világon. De azért nagyon kíváncsi vagyok a te közvetlen módszeredre.
Aztán ez a mi Idánk tett még egy érdekes megjegyzést. Azt, hogy miért mondom azt magam­ról, hogy én ideges, bolond ember vagyok. Mert szerinte ilyesmit nem szabad kimondani, még abban az esetben sem, ha csakugyan így gondoljuk. Mert annak a bolond szónak olyan nagy hatalma van, hogy könnyen eluralkodik az emberen, ha nem vigyázunk. Rajta is elural­kodott. A kimosni való ruhákkal is így van. Hiába áztatja be őket előre az ember és hiába pazarolja reá a sok szappant. Olyan foltok is előjönnek száradás után, amiket kivenni onnan csak ollóval lehet. Éppen ezért azt a szót, ha csak lehet kerüljem el. Messze.
Egy napon, amikor ismét körüljártam a hátsó tartományt s a kertünket, azt látom, hogy a Bor­­bé­lyék trágyadombja már nem olyan, mint amilyen volt. Előtte szép, bokros bodzafa zöldellt, s a domb felénk besuvadt része eltűnt onnan, ahol volt. Az udvarunkon találkoztam Idával, kérdem tőle, hogyan került oda az a szép, bokros bodzafa. Azt mondja, az ő közvetlen mód­­szere által került oda. De nem ő ültette, hanem maga az öreg Borbély. Mégpedig a saját jó­szántából. És semmi haragról nincs szó. Hanem inkább a legnagyobb békesség uralkodik most már a birodalomnak abban a fertályában. Idát nem is faggattam tovább az ő módszeré­ről. Örültem, hogy legalább egyet léptünk előbbre, nem csak szavakban, hanem a valóságban is.

(Folytatjuk)