Vadmalac úgy érezte, eggyé válik a természettel.
A víz ugyan hűvös volt, de azt is szerette. A pázsiton ludak legeltek, válogatás nélkül szartak a zöldre, de Vadmalacot ez sem zavarta, ugyanis egy helyre tartozott számára minden aznap.
Mintha az egész a lelkébe költözött volna, még a jobb sarokban a képbe beúszó hajó is.
“Befér az is?”
“Be.”
Ekkor viszont megcsípte valami a derekát.
Odanéz, egy vöröshangya, nahát!
– Ja, ti is vagytok? – mondja. Mondja a hangyának.

Forrás: lenolaj.hu