A család szilárd fala, a fészek
A bástya, ami megóvott, védett
A biztonság, hogy élnek nagyszüleim
Rokonok, szüleim, testvéreim
Hogy erős várunk nékünk az lsten
És osztozunk mind ebben a hitben
Tizenkét unoka, bár eltérő
Vonásaikkal és különböző
Egyéni tulajdonságaikkal
De közös hittel és bizalommal…
Várt ránk a nagyszüleink lakása
Együttléteink asztala, ami
Körül húszan is elfértek s aki
A kisunokák közül alatta
Akart a gyöngyjátékkal játszani
Vigyázva, hogy a színes gyöngyszemek
El ne vesszenek, mert a hiány
Csorbát ütött a pedantérián
–Tehette. Nagyanyánk rendszerető
Halkszavú, komoly, határozott nő
Volt és őrizte a harmóniát
Ami otthonukban uralkodott
Míg nagyapánk a háromkötetes
Főművén éjjel-nappal dolgozott.
A kisebb unokák vidám hada
Az asztal alól néha hallgatta
A felnőttek elmélyült beszédét
Művészetről és irodalomról
Vallásról, kisebbségi gondokról
Társalgás és játék keveredett
Míg észrevétlen beesteledett.
A megszűnt biztonság pillanata
Akkor jött el, amikor nagyapa
Szenvedésének fekhelye mellett
Fiatal házaspárként állva
Riadtan néztük, hogyan simítja
Csontsovány kezét sápadt arcára
Ez lettem – mondta, – s visszatért
Az imént elhagyott forró ágyba
Ahonnan nem kelt fel soha többé
Nagyanyám bibliájában várta
A feltámadást préselt virága
Fölötte e szóval: – mindörökké.
Később nagyanyám meglátogattam
Kértem, énekeljen. Régről tudtam
Hogy fiatalon szép szopránja volt
Rázendített s minden elhallgatott
Az udvaron, házban, a világban
Mert erős várunk nékünk az lsten
És megmarad vélünk minden időben.
Ez a hang, ez az érzés elkísér
Múló hamvak fölött száll, mindig él
És sosem szűnik meg gyermekkorom
Magammal hoztam. Egyik otthonom.

Budapest, 2020. augusztus 3.