(Bem József emlékére)

Tornyosul a horizont, vihar fellegek kavarognak,
Nagyon nehéz tél után, a fecskék talán tavaszt hoznak.
Villámot szór a felhő, nyomán torz árnyékok vetülnek,
Hol gémeskút állt, most rémisztő feszületek készülnek.

Kelet és Nyugat közt morzsolódik sok nemzet, nincs egység,
A lengyel szabadságharc elvérzett, orosz becstelenség
Párizsba zavart, azt hitted ott kell fel számunkra a nap,
Bécsben is elvérzett a forradalom, jöhet egy új lap.

Kolozsvár után szabad lett Székelyföld, megjött Bem apó.
Csillagos ég is minket csodál, szabadok vagyunk, hahó.
Visszhangzik császárnak a cár, egyik kutya a másik eb,
Üstökös-magány lett sorsunk, testünkön egyre több a seb.

Szabad Szeben és Brassó, három csíki zászlóalj zengett,
Tanács téri erkély alatt föléd hajolt három nemzet.
Kivonult Erdélyből az ellenség, felébredt a jövő,
Sírokon gyertyaláng repdes, több millió szitakötő.

Százszorszép-mező a mi világunk, népünk tündérszívű,
Egyesíti seregét a két gonosz, más lelkületű
Sötét démonok mindent felégettek, így lett Világos,
Mohamed vallása megmenti életed, hivatásos

Pasa lettél, de Murádként internáltak Aleppóba.
Kiegyezett az oszmán az orosszal, ülhetsz hintóba,
Csaba királyfihoz vágtathatsz, hogy végső lehelettel
Kiáltsad: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel!”

Világszabadság, álombeli fogalom lett, délibáb,
Villámot szór még a felhő, de egyre több a porkoláb.
Európé és Zeusz szerelme zűrös, nagyon kényes,
Ég és föld között koporsód lebeg, nekünk örökmécses.

(Csernátfalu, 2010. december 10.)