Hosszan tartó betegség után, augusztus 6-án Budapesten, elhunyt a 73 esztendős Gittai István József Attila-díjas költő, író, újságíró.
Gittai (családi nevén Szilágyi) István Tótiban született 1946-ban. Középiskolai tanulmányait Margittán (1964), az építészeti technikumot Nagyváradon végezte el (1969). Később tervező Zilahon, 1971-től Nagyváradon. 1990–91-ben a Kelet-Nyugat hetilap szerkesztője. 1991-től a Bihari Napló munkatársa. 2002-től a Várad folyóirat alapító szerkesztője.
2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2018-ban József Attila-díjban részesült.
Először a Fáklya, majd az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Bihari Napló, Brassói Lapok és a Familia közölte verseit. Szerepel a Varázslataink (Kolozsvár, 1974), Hangrobbanás (Temesvár, 1975), Végtelen mondat (1977) és Tineri poeţi maghiari din România (Kolozsvár, 1979) című antológiákban.
Önálló kötetei: Mennyi, mennyi levegőre (versek. Buk., 1990.); Kötéltolás, 1990–1993 (karcolatok. Bp. – Buk., 1994.); Mozdulatok a ruhatárból (válogatott és új versek 1974–1992. Bp., 1992.); Ó, gesztenyék (rövid írások. Nv., 1996.); Határaimat keresem. Beszélgetések váradi képzőművészekkel (Nv., 1999.); Bohémvirág (elbeszélések. Nv., 2004.); Őszliget. Szertelen versnapló (Nv., 2009.); Sóhajobeliszk (versek. Bp., 2010.); Utu rea. Válogatott versek 1-2. (Nv., 2012.); Csordultig lebegéssel (Nv., 2013.); Létesszencia (Nv., 2016.)

Gittai István: Baráti intelmek

Szelíd hátasodat
vad lóra cserélni?
Na ne!
Cserkéssze be,
törje be az,
kinek szilaj,
dacos ménnel
küzdelme
még sose volt.

Tök feleslegesen,
ne pazaroljad erőd,
időd maradékát.
Hálát adva ébredj,
és térj nyugovóra,
amíg csontjaid épek,
s lék nincs koponyádon

Forrás: Bárka, 2011/3

Hamarosan összeállítást közlünk Gittai Istvánról a Költők az árnyékos oldalról c. rovatunkban