Oláh István: Erdély kicsiben
Vagy inkább nagyban? Leghamarabb a jelzőtáblák kombinációs változatait fotóztam meg, rendszerint derűsen nézem e véletlen és nem rossz szándékú összefutásokat. Egy valamit már-már komolyan vettem, azt hittem, a mindent foglaló vadkapitalizmus úgy rátenyerelt erre a dombra, mint ahogy a Balatonnal vagy a régi magyar kastélyokkal is történt és azóta is történik a Mutterlandban, és ahol mindegyik barokk vagy későbbi építmény egy-egy történelmi családé volt egykoron.
A mi időnkben viszont nem a történetiség a legfontosabb. Pontosabban egy új történetiség van kialakulóban, ami köszönőviszonyban sincs a kifejezés hagyományos jelentéstartalmával.
Itt, Udvarhely magasában is vannak kastélyok jócskán, ám mint Erdély a címben, minden kicsiben. S ha mégis nagy Erdély, azt kell hinnem, Apáczai Csere Jánosért, Misztótfalusi Kis Miklósért, Dsidáért, Bartók Béláért, Szilágyi Domokosért az. A gernyeszegi Telekiekért, akik neve s felvilágosító kedve mindmáig érezhető a Teleki-tékában Marosvásárhelyen. Gernyeszegi kastélyukban született a tragikus sorsú Bethlen István, aki kilencvenkilenc évvel ezelőtt lett magyar miniszterelnök, ámde e népmesei szakrális számnak semmi köze a mindmáig fel nem oldott tragédiához, mert mi ekként éltük meg (minden más nép ellenében) a magyar nemzetállam megszületését. Már messziről látom a marosvécsi kastélyt, leghamarabb Kemény János erdélyi fejedelem jut eszembe, majd az erdélyi Helikon, illetve az a transzszilvanizmus, aminek kései igézetében Fazakas Szabolcsék megcsinálták ezt a parkot. Valamivel több mint tizenkét éve pedig a Székelyföldi Legendáriumot, ami őt és csapatát úgy indította útján, mint egy jéghegy az északi-sarki kutatót. Törcsvár, szerencsére Drakula nélkül. Ha valamit nem tudunk, de mondjuk, attól még mítosz is lehet. Ha valamit tudunk, de hamisan, ferdítve mondjuk, ez valóság-, illetve történelemhamisítás. És a valóság meg a történelem nagyon is egy húron pendülnek. A vargyasi Daniel-kastély utolsó lakója, Polyxéna (akit mi Xéninek ismertünk), osztálytársam volt az idők kezdetén, még az ötvenes években, egész pontosan Marosvásárhelyen, a Rángecből Bolyaivá emelt líceumban. Rákerestem a névtárban, néhány évvel ezelőtt meghalt Tahitótfalun.

Pusztai Péter rajza