Költők az árnyékos oldalról: Gittai István
1.
Életrajzi jegyzetek, portré (a Költők az árnyékos oldalról c. portálon)
2.
Verseiből:
KÉRDŐJEL GYAKORI HASZNÁLATA
I
Miről? A hajólékről?
A zagyva iránytű hiteléről?
Vagy arról, hogy kánaán
miként visszakozik?
Miért? A nyúlcipőért?
Az örökké víztelen medencéért?
Vagy azért, hogy lezuhanjon
ki álmában repül?
Miről is…? Miért is…?
Talán arról, és azért,
hogy sátorfáját – végre –
felszedje a cirkusz?
II
A tökéletes forma múltját,
az enyészetbe loccsant lehetőséget
látod-e? Vajon azt látod-e
az elejtett tojásban?
III
Miért hülledeztek?
Miért elképesztő
a bajnokok bukása?
Eleve esélytelen
diadala miért gyanús?
Miért is jártok
így a versenyekre?
HINTAHÁTON
Tengek és lengek
hosszútávon
belterjes ónos
hintaháton
Felül mennyezet
körül falak
odakoppanok
nem omlanak
Még menekülnék
még remélem
a megváltó rést
ha megérem
Istent cserélek
lelket álmot
Vivát szabadság!
Rád kiáltok
NÉZZED, ÉN MONDOK NEKED
Nézzed én járok világ
le-fel és körül
és hallok sok panasz
sok dicsekedés
látok sok cicoma nagy csomó
ki se láccik jegenye
Nézzed én mondok neked
versezni nem jó biznic
regényezni se jó
életen át okosságon
törni úgy a fejed
pláne kicsi nyelven
Nézzed én veszek kutya
adok macska fordítva
ahogy piac megmondja
pénzér síkos pénzér
ez jó biznic jó élet
óne unnivaló nekem
Nézzed én maradok haza
mondtam banknak
kösségháznak végleg
hallgatok rigó
kóstolok kökény
telik jól Karácsony
Nézzed én halni fogok
ahogy te is veréb is
fücfa is majd
eccer ez igaz
por meg hamu
nem lehet beleszólni abba…
A MÁSIK
másik parton
másik domb lakik
másik dombon
másik akác nyit
másik akácon
másik gerle búg
másik gerle
másik tetű háza
másik tetű
másik viszketegség
ÚJABB VALÓSZÍNŰTLEN EMLÉKEZÉS
A csillagok kék mezőbe vesztek.
Komondorként kullogott a Hold.
Keletről izzó búboskemence
tolult fel, fényistenünk, a Nap.
Bognárműhelyből bújt elő a szél,
tölgyfa-forgács-illatot hozott,
tüsszentett ki szippantott belőle,
vagy sóhajtott kamasz-szabadon.
Kisfiú galambnézésbe kezdett,
Nagymama szomszédba ment tejért.
Készen-kádak tátogtak a színben.
Kő koppant a deszkán. Ennyi volt.
3.
„«Mennyivel szegényebb a váradi égbolt!« – írja Boka Laci, és egyetértek. Várad váradságához, ahhoz, hogy az egy jó város legyen a számomra, Gittai Pista igazán és mélyen hozzájárult. A rajzfilmfigurákra emlékeztető lényével, hatalmas kezével, Arlequin-arcával, gomba fejével, görbe lábával olyan volt, akár egy vidám Dzsepetto. És mesei volt abban is, hogy a jóságát nem lehetett megkérdőjelezni.
És a hahotáit sem. El lehetett merülni benne, azonosulni lehetett vele: nem kizárt, hanem integrált. Kötéltolás – olyan jellemző ez a cím, számomra legkedvesebb kötetének címe, úgy megérintettek annak idején ezek a különös egypercesek, ezek a költői mesék.« (Részlet Demény Péter esszé-nekrológjából Gittai Istvánról)
4.
Mutatvány a Kötéltolás-ból:
Tisztázva
Nagytakarítás közben, innen-onnan tizenhét sátor került elő. Mintásné ezen eltűnődött. Nem mintha sokallta volna, hogy nekik ennyi a sátruk, inkább azt próbálta felidézni, hogy mikor is sátortáboroztak utoljára. Nem jutott eszébe sem az utolsó, sem az első táborozásuk. „Te jó ég: hol vannak az én sátoros emlékeim? Kihulltak volna a hajammal? Mert hogy most egyáltalán nincsenek, az holtbiztos.” Ezzel napirendre is tért volna a dolog fölött. De mégse egészen. „Hogy is van ez? – morfondírozott tovább Mintásné. – Kihullott hajam pótlására ott van a paróka. De vajon mivel pótolhattam egykori sátorozásaink emlékeit? Mit őrzök helyettük a fejemben?”
Ahogy ott állt a porszívó mellett, emlékeit keresgélve, hirtelen felmerült benne valami. „Megvan! Azt hiszem, megvan: a férjem veseköve, az áll ott, annak kellett a hely” – mondta magában Mintásné megnyugodva, mintha maga volna a szerencsésen földet ért repülőgép, melynek perpillanat semmi kálváriája.
Hajóval
Koronás szeretett lenni. Lenni-szeretése abból állt, hogy irányíthatja hajóját. Tudta, hogy jól csinálja. Ahogyan tudta a köd, az éjszaka, a hajnal nyelvét is beszélni. A vízzel meg egyenesen tegeződött. Kicsi hajójáról sose mondta, hogy kicsi. Sőt. Büszke volt arra, hogy óceánról jövet folyón, patakon fel, a forrásig képes hajózni. S arra még inkább büszke volt, hogy hegyek között kikötvén, nézelődésre, kristálytiszta ivóvízre szólíthatja tisztelt utasait. „Nézzék – mutatta ilyenkor –, nézzék a hegyeket”, s teljes kört írt le szemével a horizonton. Áhítata áthatotta környezetét. A bámészokból igazi rajongók lettek.
Koronás magukra hagyta ilyenkor az utasokat. Jó arányérzékkel belátta, hogy az érzelmeket nem lehet és nem szabad tovább fokoznia.
Ezermester
A légszűrő éjjel-nappal működött a kamrában. Titokban. A szűrő pontos paramétereit Talintán se tudta. Szó, ami szó, utána lehetne járni. A legközelebbi mérnök úgy húsz kilométerre van a tanyától. Két óra bicikliút oda-vissza. Száraz időben. És másik kettő, amíg a mérnök felfrissítené a tudását. Ezt sokallta Talintán, és el se indult. Mindig több volt a dolga, mint az ideje. Nekigyürkőzött hát, és ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta a tengervízszűrő bütykölését. Az utolsó simításokat. „Meg kell menteni vizeinket” – hajtogatta Talintán, aki mindig tudja, hogy mit miért csinál.
A légszűrő fütyülése azt jelenti, hogy zsákot kell cserélni. Megy is Talintán cserélni. A porral, korommal, bűzzel teli zsákot lecsatolja, beköti a száját, odébb húzza. Üres zsákot csatol a gépre. Talintán ilyenkor molnárnak érzi magát. Még a ruháját is úgy szokta leporolni.
Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport. 2013)
Pusztai Péter rajza