Az éj, az alvás / Noaptea, somnul

Alusznak a világ városai … a falvak is alusznak …
Alusznak
álmukban kitágult orral,
a hullák őrjítő bűzétől,
a bombázásoktól megroppant bordákkal,
a fényszóróktól felhasított arccal …
Nyögve megfordulnak álmukban
és jobb menedéket keresve,
mint a pokoli égbolt sisakja,
nyögve megfordulnak és alusznak
fejüket
beledugva a betonbunkerekbe,
amelyekre ráhullnak,
mint ezer meg ezer
egymáson levő nagy koporsó fedelére,
a dübörgő hegyek.
Az utcákon csupán a lámpák
maradtak,
mint reményvesztett, gyászoló
özvegyek.
Elhagyatottan,
a fák
megőrülnek a rémülettől
a lombozatuk széttépett
ingeiben …
Senki,
jaj, senki
nem viszi őket az óvóhelyre …
kitépnék magukat a helyükből,
rázzák a fejüket …
savasan átkozzák
gyökereiket.
Ó, jó éjszakát!
Legyen legalább ez az éj
Egy jó éjszaka …
Alusznak a világ városai … a falvak is alusznak …
Kire sújt le ma éjjel
a kard?
Ó, Úristen!
senkire …
biztosan senkire … A háború
jóllakott …
Alusznak a világ városai … a falvak is alusznak …
Az ég keresi alakját,
tapogatja sebeit.
Reszketve próbál meggyógyulni.
Áttetsző villanyszerelők
másznak láthatatlan oszlopokra,
hangolják a kék vezetékeket
összekötve a csillagokat,
meghallgatják sóhajukat,
és letörlik róluk a puskaport.
Az éj kloroform álarcban
halkan szuszog.
Alusznak a világ
városai és falvai.
Egy holdszínű gyékényen
Hirosima is álomba merül …

(Fordította Csata Ernő)

*
Dorm oraşele lumii … satele lumii dorm …
Dorm
cu nările-n somn dilatate
de-nnebunitoarea duhoare-a cadavrelor,
cu coastele frânte de bombardamente,
cu chipul sfâşiat de reflectoare …
Se-ntorc gemând în somn
şi căutând un adăpost mai bun
decât sub casca infernală-a cerului
se-ntorc gemând şi dorm
înnăbuşindu-se
cu capetele-n grote de beton,
asupra cărora se prăbuşesc,
ca pe capacele
a mii şi mii de mari sicrie-ncălecate
munţi grohăind.
Au mai rămas pe străzi
doar felinarele,
îndoliate ca nişte văduve
fără nădejde.
Însinguraţi,
copacii
înnebunesc de spaimă
în sfâşiatele cămăşi
ale frunzişurilor …
Nimeni,
vai, nimeni
nu-i ia cu ei în adăposturi …
ar vrea să se smulgă din loc,
îşi scutură capetele …
îşi blestemă vitriolaţi
rădăcinile.
Oh, noapte bună!
Fie măcar această noapte
O noapte bună …
Dorm oraşele lumii … satele lumii dorm …
Pe cine va izbi în noaptea asta
sabia?
Oh, Doamne Dumnezeule!
pe nimeni …
sigur că pe nimeni … Războiul
e sătul …
Dorm oraşele lumii … satele lumii dorm …
Văzduhul îşi caută chipul,
îşi pipăie rănile.
Încearcă tremurând să se tămăduiască.
Electricieni transparenţi
se-nalţă pe stâlpi nevăzuţi,
acordă sârmele-albastre
legând între ele stelele,
le-ascultă oftatul,
le şterg de parful de puşcă.
Noaptea cu mască de cloroform
răsuflă tăcută.
Dorm oraşele
şi satele lumii.

Pe-o rogojină de culoarea lunii
adoarme Hiroshima …