UGRATÁS
Karinthy Frigyes

Életem legemlékezetesebb ugratását az én bőrömön követték el. Egyszer éjszaka fél egykor hordár csenget az ajtómon, és kusza sorokkal írt levelet ad át:
«Ha az életem ér neked valamit, várj rám a Gellért Szálló előtt.»
Aláíró egyik barátom, akivel este még együtt ültem az Otthonban. Rohanok a Gellérthez. Az eső szakadt, én természetesen elfelejtettem ernyőt vinni, de ki gondol ilyesmire, amikor egy emberéletről vam szó! Jó órát várok, mikor végre lihegve megérkezik a barátom.
Tört mondatokban közli velem, hogy rettenetes dolog történt. Meggyilkolta a barátnőjét A leány ott fekszik a lakásán, még senki sem tudja.
A borzalmas közlés hatása alatt megindultunk az esőben az utcán. A barátom öngyilkossággal fenyegetőzött, én kapacitáltam, hogy okosabb, ha önmaga jelentkezik a rendőrségen. Reggel hét óráig tartott a harc. Akkor kezet nyújtott és így szólt:
— Hát szervusz, akkor én megyek…
— A rendőrségre?
— Fenét! Haza! Rettentően álmos vagyok.
Kiderült, hogy esze ágában sem volt meggyilkolni a barátnőjét. Egyszerűen meg akart büntetni, mert az este, elválás előtt megtagadtam tőle egy kisebb kölcsönt. És csak később jutott eszembe, hogy míg én kalap, kabát nélkül csatangoltam vele a zuhogó esőben, a «gyilkos» nem felejtett el gondosan esőkabátot és kalocsnit húzni.

Színházi Élet, 1933/44