B. Tomos Hajnal: Nemsokára elered az eső

Szentiványi Bence amolyan helyi híresség volt városunkban, de egymás közt az emberek csak Esősnek emlegették. Minden valamire való színi előadás köréje „épült fel”. Ha selyemfiút, királyt, hősszerelmest vagy bohócot kellett alakítani, csak az Esős jöhetett szóba, de kevesen tudták róla, hogy született süket. A replikákat színésztársai ajkáról olvasta le, az ovációkat meg a tapsot pedig nem hallotta. De nem is volt rájuk szüksége. Miután legördült a függöny, ő rögtön felrohant a színház padlására, ahonnan rá lehetett látni a nézőtérre. Távcsövén percekig vizsgálta a nézők arcát, külön-külön mindeniket végigmustrálta. Nem bújhatott el előle az utottan ásítozó, a kipirulva, lelkesen tapsoló, de az éppen álmából felvert stréber „műkedvelő” sem, aki esetleg egy-egy színházrajongó társaság vagy feleség kedvéért járt Thália templomába. Többet mondott neki az a távcső, mint valamennyi taps és újság elragadtatott „dicshimnusza”.
Ha pedig másnap egyik ásítozó lerohanta az utcán és kezét szorongatva művészurazta, szigorúan végigmérte és csak ennyit mondott:
– Ezt most kihagynám, kedves X úr. Menjünk, mert nemsokára elered az eső.

2020. augusztus 13.

1 hozzászólás érkezett

  1. Nászta Katalin:

    Nagyon jó! :))

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights