világos, mint az egyszeregy
a kényelem, ami mellettem tartja
s engem – mi kötöz ide?
milyen hullámverésben roncsolódom?
egymás közé, maguk alá préselnek
szép, vérrel vizezett árnyalatok
hagyják el tollam

nem a csodát kergetem
bár azt hittem először rábukkanva
magamat a csodában
amit életnek hívtak volna
hogy elromlott s romlik folyton
nem Isten az, aki rontja

csak írnom kellene
fognom a tollat, engedni szántsa
fel a tiszta, sima oldalt

folynak a barázdák, fut a vonat
maga után a tájban
hosszú levegőcsíkokat hasítva

hallod társ, ki a tollnak
te is a végét rágod?
egymásra borulnak soraid
ölelkezni jó! – kiabálják
hogy zeng belé az ég, a hajnal

kész baleset
lelkek zuhannak egymásba
sínek fonódnak

2020-08-10