ruhái alatt
epiderma helyett
a szavak porának
némi fagyossága rejlett

amíg eljutott a kék lény csepegése alá
még megtette
a kápráztató római utat
szkíta bőrdarabokból
összerótt szandáljában

egy pillanatra
szemére borult
az égi szertartás habja
a szemlélődés órája
könnyes filigránná dermedt
amelyre
csak jóval később emlékezett

most
felgyúlt lélegzetének pernyéi
szállnak mint szélben a madarak
az űr hátteréből örökbefogadott dicsősége
is kibontakozik

hallgathatott volna
vagy
felvágja ereit

ehelyett
fájdalmával dicsekedvén
maga helyezte saját fejebúbjára
a tökéletesség-koronát

(In: Vladimir Udrescu: scot cavaleria, BRUMAR, Timişoara, MMIX. 7.)

(Fordította Bartha György)