Üvegesnén át lehetett látni, akárhogy öltözött, könnyen áthatolt rajta a tekintet. Titoktalanság volt a titka Üvegesnének. Ebből jócskán származtak bonyodalmai, hiszen a kíváncsiak nem elégedtek meg annyival, hogy „neszesemmifogdmegjól”. Valami kézzelfoghatóbb kellett nekik Üvegesnéből, s ilyen-olyan cselekkel fekete meg zöld festéket itattak vele. Ám ahogy lekortyolta, nyomban vízzé vált benne a fekete meg zöld festék, és áttetszőségét megőrizte Üvegesné. A napi kíváncsiskodók, amint lekoptak róla, magába szállt, hogy próbálja megfejteni: miért is akarják belelátni azt, amije neki nincs, s miért kevesellik azt, ami ő e világon. Üvegesnének nem született gyermeke. Fájlalta és neheztelt a kíváncsiskodókra, hiszen ők tehetnek róla: beleártják magukat és kész a baj. Akárhányszor megfogant, észrevették benne a csöppnyi magzatot, és amint észrevették, ő máris elvetélt. Még arra se volt érkezése, hogy leendő gyermeke nevét férjével egyszer is megbeszélje.
Hát igen. Nagyon begyében voltak már a szemüket meresztgetők, akik csak ártottak neki. Nyelt egyet rá Üvegesné, hiszen tisztában volt vele, hogy megváltozni gyökeresen még népmesei keretek között sem igen lehetséges.

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.