A rét kellős közepén megállt a hathúszas személyvonat. A szénagyűjtők csodálkoztak. Az utasok csodálkoztak. A mozdonyvezetők, a kalauzok is csodálkoztak. Még a mezei nyulak, a dongók meg a távoli lovas szekerek is csodálkoztak, ha csodálkozásnak lehet nevezni azt a pillanatot, amikor nem az és nem úgy történik, ahogyan a menetrendben elő vagyon írva.
S abban a pillanatban, amikor a pillangók felrepültek, a Vonat, akár egy krokodil, mélyet lélegezett, s beleborzongott szerelvényhosszan. Mint Akárki a gyönyörűségtől…
– Micsoda szénaillat – mondta a Vonat megittasult, mámoros hangon, valahogy úgy, mint aki sajnálja, nagyon sajnálja, hogy nem Szénaillatnak született.

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.