Keszthelyi György: Reinkarnáció

Ha tényleg láthatnám, ha az a néhány érzékszervem meg tudna győzni,
fel tudna emelni addig, ahol saját képére, embertől falig,
pazarló lélektől földhöz ragadt kőig mindent mozgó üzemmódra
kapcsolt, ahogy a tenger rendezi egymással versengő hullámait,
az átgondolt katekézist legalább, miszerint a kivert kutyának
sem esteledik gyorsabb ütemben, jóval a túlélhető fagypontok
alatt, ha néha fűtve lennének az odúk, a földszagú garzonok,
talán pogány gépezetemre sem tapadna annyi dohos zsiradék.
Ahogy szembogaraim cinkosságát, szótalan szövetségkötését
elkönyveli, mulasztásként kategorizálja az esküdtszék előtt,
mintha védőügyvédem szavai sziporkáznának, mint csillagszórók,
és a döntőbíró hirtelen megvénülve, önmaga ellenében
szabadon bocsátana és visszakísérne gyerek- vagy kölyökkorom bejáratáig,
anyák, szukák tehenek közé, ahol a venyige lángja váltságdíj,
a fekete állat bőgése szentségimádás élet-halál között,
az anyatej, a hús-vér, a gyalulatlan deszka, édes tesvérekként
lépnének át a hosszú fényévek óta fehéren izzó tű fokán.

2020. augusztus 15.

2020. augusztus 19.

Szóljon hozzá!