E Napló egyik lapja elveszett. Vajon mit is mondhattam ott? Talán valami mélyenszántó gondolat lehetett, valami meghatározó jelentőségű. Hirtelen annak a nyugtalanságát érzem, hogyan tudjam magamat elidegenedettnek látni önmagamtól, mindattól, ami bennem a legjobb, és megértem Szent Ágoston furcsa kijelentését: van bennünk valami sajátmagunknál mélyebb.

*
Emberek. Nem dolgok, nem tájak: emberek. Szomjúhozzál az új emberre úgy, mint ahogyan az új világra szomjúhozol. Mivel minden ember az állandóság egyik formája, vagyis: eszme. És kellemes látni az eszme gesztusait, hallani a hangját. És azt is, hogy hogyan mosolyog.

*
A filozófia csupán a városban lehetséges, az emberek között, azokon a tereken, amelyektől Szókratész nem tudott elszakadni. Egyedül a másik emberrel való találkozás ajándékozza neked. Rakjatok emeletre emeletet, pusztítsátok el a kerteket (vagy legfönnebb csak ezeket a konvencionális parkokat hagyjátok meg), és valahol, egy szolgálati lépcső tövében megszületik egy filozófus.
Még mindig túl sok a természet Romániában.

Fordította: Bartha György

(Folytatjuk)