(RMSZ, 2003. 07.14)

Nem tudom, létezik-e hasonló gyakorlati óra az újságíró képzésben, de mindenképpen igen hasznos lenne.
Adott egy esemény és mellette, körülötte több tucatnyi újságíró, majd az illető történésről megjelenik legalább száz írás.
Ezeket kellene össszehasonlítani.
Rögtön kiderülne, amit amúgyis sejtünk: a történések nem írhatók le teljesen, az újságíró bármennyire óhajt úgymond tárgy- és tényszerű lenni, akkor is válogat. Negyven, ötven de még száz sorban sem lehet leírni mindazt, amire még a többórás tévéközvetítés is képtelen , hisz a különböző szögekben elhelyezett kamerák is szemelgetnek a műszakilag amúgyis megszabott térben, a rendezőkről nem is beszélve. A valóság természetéből fakad, hogy bármilyen leíró eszközzel csak annak részei ragadhatók meg. És így volt ez az István, a király csíksomlyói előadásán is.
Az elmúlt héten a magyarországi és romániai magyar lapokban, az internetes újságokban, az itt vagy ott, egészében vagy rövidítve közölt olvasói levelekben több mint száz riport, tudósítás, interjú, vélemény és ki tudja még milyen műfajú írás jelent meg ugyanarról az eseményről, amelynek természetesen jómagam is szemtanúja voltam, éppen ezért az általam elérhető médiatermékeket igyekeztem mind elolvasni. Nem csupán az eseményre büszke, annak hangulatát átérző, lokálpatrióta csíki lakosként, hanem szakmai érdeklődésből. Ki, hogyan, miként közelíti meg ugyanazt. A fő- és melléktémákat. Az előadást. A közönséget. A viselkedést. A biztonságot. A nemzeti érzést. A történelmet. A politikumot. A zászlólengetést. Az italtilalmat. A kiscsoportos, de figyelembe nem vett bekiabálásokat. A szomszéd néző megjegyzéseit. Önmaga gondolatait. És mit helyez mindebből előtérbe.
Tanulságos olvasmány volt. Egyrészt újból bizonyította, ha még szükség lenne rá: minél változatosabb a sajtó, annál jobbat tesz a demokráciának és minél árnyaltabb, apróbb részleteire bontott egy kép, annál hitelesebb. Így vagy úgy, jobbról vagy balról, fentről vagy lentről, határon innen és határokon túl, de az általam olvasott írások néhány csomópont körül sűrűsödnek.

Élményszerűség. Ilyen még nem volt. Mindenki, szinte kivétel nélkül, legszebb szavaival ecseteli azokat a nagyszerű, szívet dobogtató órákat, amelyet több százezer ember érzelmi együttléte jelent. Öröm, boldogság, méltóság, a szabadság és a nemzeti együvé tartozás érzése, amelyet annyi évtized után immár nem gátol meg semmi. Százezrek közös éneklésének felemelő és felejthetetlen élménye.

Politika. Különösképpen a magyarországi lapokban, de néhány erdélyi lapban is, más és más hangsúlyt kap István és Koppány szerepe. A történelmi jelképeket mai helyzetekre való utalással szövik át mind az európai csatlakozás viszonylatrendszerében, mind az erdélyi magyarság lehetséges megosztásának a kérdésében. A „nekünk István kell” és a „nekünk Koppány kell” motívumok vissza-visszatérnek ezekben az írásokban, a szerző illetve lapjának hitvallása, beállítottsága szerint.

RMDSZ, magyar kormány. Egyesek látták, mások nem látták az előbbinek vezetőit. Egyesek hiányolták őket, másoknak eszükbe sem jutott. Megint mások észrevették a tisztségekre utaló jelzők nélkül is a különböző elnököket, egyesek a tisztes távolságtartásról írtak, mások a kegyhely kibékítő erejét méltatták. Egy vélemény szerint a magyar kormánytagoknak és pártelnököknek kötelező módon elő kellett volna írni a szombat esti tévénézést.

Az előadás. Vagy pontosabban fogalmazva: a darab önmagában, az előadás önmagában, csupán műfaji jellemzőkkel mérve. A közönség és a szereplők kapcsolatának érzelmi ecsetelésén túl erről esik a legkevesebb szó. A legelőkelőbb értékelések: nemzeti eposz, korszakalkotó opera . A legsúlyosabb birálatok: az „erdélyi ősbemutató” fából vaskarika, mivel maga az ősbemutató egyszeri és megismételhetetlen. A play-backről való éneklés nem méltó sem a szereplőkhöz, sem a közönséghez, és főként a helyszínhez nem. A női szereplők halvány alakítása. A főszereplők kivételével szó sem volt az eredeti szereposztásról.

A biztonság. Majd valamennyi írás utal arra, hogy nem volt szükség semmiféle közbeavatkozásra, de egyik cikk „díszletként felmagasló román csendőröket”, egy másik „páncélkocsikat” emleget. Valóban voltak ott csendőrök és valóban voltak ott rendőrök. És voltak más biztonságiak, a magánszféra őrző-védő szolgálatai. Valamennyien a szervezők által felkérve és szerződéses alapon. Nem voltak páncélkocsik, csupán egy csukott autóval szállították ki a helyszínre a csendőröket a csíkszeredai laktanyából, akik közül igen sokan magyarok. Az egyik írás bilincsrevert rabokat emlegetett, akik előjátékként megtisztították a terepet. A csíkszeredai polgármesteri hivatal már egy évtizede szerződéses viszonyban áll a helyi börtönnel bizonyos köztisztasági feladatok elvégzésében. Más kérdés, hogy mennyire felel meg mindez a börtönviszonyokat és az elítéltek jogait szabályozó európai elveknek, de annyi bizonyos: a rabok ilyenszerű munkák eőtt soha nincsenek bilincsre verve. Július ötödikének csíkszeredai közlekedésbiztonsága a figyelmes közönségnek köszönhetően akár a legek könyvébe is bekerülhetne. Miközben szinte naponta jeleznek koccanásokat a város utcáit túlnövő autósforgalomban, a bemutató napján és estéjén, amikor rendőrségi becslések szerint a városban és környékén mintegy tizenöt kilométeren át állomásoztak az út mindkét oldalán személygépkocsik, egyetlen egy apró kis súrlódás történt.

A kellékek. A leggyakrabban előforduló szókapcsolatok: lobogó piros-fehér-zöld zászlók, a hegyre vonuló nézők kezében kürtőskalács. Hatalmas hangfalak. A legritkább: a szesztilalom ellenére a pult alatt árult szilvórium.

Anyagi háttér. Az előadás összköltsége 30 millió forint. Egyetlen cikkben sincs egyetlen utalás sem ennek összetevőire, a résztvevő székelyföldi együttesek jutalékára.

Nézőszám. Voltak, akik százezret, voltak akik ötszázezret, de a legtöbben háromszázezret írtak és a csíki újságírók búcsúkon edzett becslései szerint is ez közelíti meg legjobban a valóságot. A mérhető tényezők – a nézőtér nagyságrendje, az elfoglalt padsorok viszonyítási alapja, a terület-mértékegységenkénti közönségsűrűség – is erre engednek következtetni.

Nagyotmondás. Az írások javarésze stílusában és arányaiban eltérően, de a fenti gondolatrendszerben mozgott. Kivéve egy internetes közleményt a Magyarok Világszövetsége Sajtószolgálatának részéről. E néhány sor szerint az MVSZ elnöke visszatérte után így nyilatkozott: „Meglep, hogy mind az erdélyi, mind a magyarországi sajtó alulbecsüli e fantasztikus élményt jelentő előadás résztvevőinek a számát (…) Meggyőződésem szerint nem 500 ezer, hanem 800 ezer – 1 millióan voltunk. (…) A rendezvényen résztvevék hatalmas létszáma ismételten felveti a romániai népszámlálás adatai hitelességének a kérdését. Úgy vélem, hogy a magyarság önmegszámlálása végképp nem halogatható tovább.”

Istvánról és Koppányról sok mindent jegyeztek fel, írtak, mondtak, regéltek, énekeltek az évszázadok folyamán. De hogy valamikor a színpadon a romániai népszámlálás ellenőrei lehetnek, arra még senki nem gondolt.
Szerencsére ezt nem sajtó tette. Mármint a szakma.
Hanem a szolgálat.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ