erkélyem alatt füvet nyírnak
a levágott fű semmihez sem fogható illata
emlékeket idéz
hogyan tanítottak kaszálni városi fiú létemre
húszéves koromban
egy füstös iparváros déli domboldalán
kávés ibrikem fölött tűnődöm
hová jutott a srác
aki az első alkalommal
minden vakondtúrást megtalált
ha egy kasza árán is
de megtanul füvet vágni
ami
valljuk be őszintén nem is túl nagy ár
ó
azok a harmatos reggelek
mire végeztünk vájlingnyi rántott nyúlcomb várt
nyulaknak vágtuk a sarjút
nekem azt mondták csirkecomb
bevettem
tudták mást nem ennék meg
amikor napok múlva bevallották
eldöntöttem
mindent megkóstolok mielőtt finnyáskodnék
lenn a téren
a két fűnyíró egymással felesel
az egyik viszi a prímet
a másik tercel
hangzavaruk elnyel mindent
a kaszálás emberibb műfaj
platánágról örvös galamb fióka nyújtogatja nyakát
már anyányi
nem érti mi ez a nagy patália
elfogyott a kávé
behajtom az erélyajtót melegszik az idő
újra kánikula
a fű fanyar illata itt kószál fejemben

2020. 08. 17.