Egy társaságban föltették a kérdést, vajon száz esztendő múlva beszél-e itt valaki lehetőleg tisztán, magyarul? Aki föltette a kérdést, nem volt más, mint egy közéleti alak.
Hogy kit nevezünk manapság közéleti alaknak, egyszerű: az influenszer, a véleményalakító, a befolyásos ember, aki számít, akinek adnak a szavára. Hogy miért adnak a szavára, az is egyszerű: kivívta magának. És hogy mivel vívta ki, az sem bonyolult: ha például arról van szó, hogy történt valami Piripócson, ő ezt így fogalmazza meg: történt valami Piripócs vonatkozásában. Ez a vonatkozás ugyanis valósággal kiemeli Piripócsot a köznapiságból, a porosságból, a jelentéktelenségből. Piripócs megérdemli, hogy kellő komolysággal, hozzáértő elkötelezettséggel beszéljünk róla, nem csak úgy, hogy na, nézzük, mi van azzal a Piripócscsal?
Vagy vegyünk egy másik példát: ha megszólal valaki a társaságban, ő azt mondja, hogy hallatta hangját. És ha fontos dolgot mondott az a
valaki, akkor rányomta bélyegét az egész ügyre. Annyira rányomta, hogy azzal meg is oldotta.
Érdekes ember a legtöbb közéleti alak. Soha nem téved, soha nem beszél mellé, a fején találja a szöget, gomba módra szaporodnak a gondolatai. Ha egyetértenek vele, olyankor nyitott kapukat dönget.
A közéleti alak roppant tájékozott, de soha nem mondja, mit olvasott az újságban, mit látott a tévében, ő médiatartalmakat fogyaszt. Ha kérdeznek tőle valamit, ő azt feleli, a kérdés jó, de a kérdést ketté kell osztani. Egyrészt azért, mert a kérdésnek két része van. Az egyik része egy dolog, a másik része egészen más dolog.
Legegyszerűbben onnan ismerjük föl a közéleti alakot, hogy bonyolultan fejezi ki magát. Ha azt mondjuk, hogy megérett az alma, körte, szilva, ő ezt így mondja: megérett mind az alma, mind a körte, mind a szilva. Ez a legbiztosabb nyelvi diagnózis arra, hogy igazi közéleti alakról van szó.
Ha száz év múlva is élne a közéleti alak, addig döngetné a nyitott kapukat, hogy a végén itt senki sem beszélne lehetőleg tisztán, magyarul…