Az ajtónak támasztott sétabot – csengővel a nyakán,
az aprópénz – az utolsó napi újság ára,
a karikára fűzött kulcsok – egyik kopottabb, mint a másik,
a kései feljegyzések – soha már ki nem nyíló füzetbe gyűjtve,
a sakktábla – száműzetésében a szekrény tetején,
a kártya – por lepetten egy fiók mélyén,
egy könyv – agyonolvasott lapjai közé bezárva
egy este emlékeként egy szál színehagyott rózsa,
egy napnyugta tükörbe záródott fénye,
egy kétes pirkadat.

Mind-mind némán szolgálnak minket,
kínos kímélettel és odaadó alázattal.
Túlélik belefelejtkezésünket az időbe. Várnak. Ránk várnak.
És sohse tudják meg, hogy már rég elmentünk innen.

2020. augusztus 18.