Nézem a Marost – víz és idő.
Vallom már: az idő is folyó,
s eltűnünk mi, mint a folyó,
Arcunk is elfut, mint az idő.

Az álom csupán rest ébrenlét,
de az éber álom nem halál.
Álmainktól ment meg a halál,
halálunktól meg az ébrenlét.

A Nap és a Hold jelkép csupán,
jelképei az ébrenlétnek.
Álom? Halála ébrenlétnek.
Légy éber! Ezt akarom csupán

mondani. És ha jő a hajnal,
énekel a Napba-öltözött.
Megvallom hát: Napba költözött
versem titkát. Ha jő a hajnal

felmerül a homályból egy arc.
Ég tűköre villantja reám.
Minden sor(s)om visszahull reám.
Ennyi vagyok: tömegből egy arc.

Mikes vagy tán Csoma arca ez?
Nekem üzen időn s téren át.
Megmaradni! Időn s téren át.
Így jó. Visszatérés harca ez.

Ilyen földet idéz a versem.
Valóságot és nem csodákat.
Meguntam várni a csodákat.
Hazatalál ma már a versem.

De: Mint a végtelenség: martos.
Megy-marad, tükrében ugyanaz.
Arcom látszik benne. Ugyanaz
s mindig más: a végtelen Maros.

2020. augusztus 19.

1. Bartha György:
   2020. augusztus 24. 04:58

   A hitelesség igénye megköveteli ideírnom: a fenti szöveg Jorge Luis BORGES Ars poetica című versének változata (ford.Somlyó György).(Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000. 77-78.l.) V.ö. :
   „Nézem a folyót, mely idő meg víz,
   és tudni, hogy az idő is folyó,
   s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,
   s hogy az arcok is elfutnak, mint a víz.” Stb.

   No, jó, hogy létezik intertextualitás. Akkor írjuk annak a számlájára a fenti egyezést! De valahol jelenjék meg, mint ezalkalommal a Szóljon hozzá! rovatban.

   Nem akartam OKVETETLENKEDNI, de látják, mégis ez lett b előle…(B.Gy.)

2. Csata Ernő:
   2020. augusztus 25. 14:00

   Kedves György, ez egyáltalán nem okvetlenkedés, hanem egyszerűen arról van szó, hogy Jorge Luis Borges Arte poética című verse van átdolgozva (felhasználva, Kárpát-medenceire formálva), helyenként szinte szószerint.
   Én a Magyarul Bábelben vettem észre, ahova naponta felteszem a fordításaimat (most már az sem működik olyan jól), de nem akartam elsőnek dobni a követ. Itt szerepel a vers spanyolul Arte poética címmel, ahova P. Tóth Irén töltötte fel, az idézet forrásának a http://www.poemas-del-alma.com irodalmi oldalt jelölve meg:

   Arte poética (Spanyol)
   Mirar el río hecho de tiempo y agua
   y recordar que el tiempo es otro río,
   saber que nos perdemos como el río
   y que los rostros pasan como el agua.

   Sentir que la vigilia es otro sueño
   que sueña no soñar y que la muerte
   que teme nuestra carne es esa muerte
   de cada noche, que se llama sueño.

   Ver en el día o en el año un símbolo
   de los días del hombre y de sus años,
   convertir el ultraje de los años
   en una música, un rumor y un símbolo,

   ver en la muerte el sueño, en el ocaso
   un triste oro, tal es la poesía
   que es inmortal y pobre. La poesía
   vuelve como la aurora y el ocaso.

   A veces en las tardes una cara
   nos mira desde el fondo de un espejo;
   el arte debe ser como ese espejo
   que nos revela nuestra propia cara.

   Cuentan que Ulises, harto de prodigios,
   lloró de amor al divisar su Itaca
   verde y humilde. El arte es esa Itaca
   de verde eternidad, no de prodigios.

   También es como el río interminable
   que pasa y queda y es cristal de un mismo
   Heráclito inconstante, que es el mismo
   y es otro, como el río interminable.

   Ugyanitt van Somlyó György fordítása magyarra, Ars poetica címmel, amelyiket Sebestyén Péter töltött fel, aki forrásként Jorge Luis Borges A homály dicsérete című verskötetet (válogatott költemények) jelöli meg, a budapesti Európa kiadótól:

   Ars poetica (Magyar)

   Nézni a folyót, mely idő meg víz,
   és tudni, hogy az idő is folyó,
   s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,
   s az arcok is elfutnak, mint a víz.

   Az ébrenlétről tudni: másik álom,
   mely csak álmodja álmát, s a halál,
   melytől a test retteg, az a halál,
   a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

   Napról, évről érezni, puszta jelkép,
   jelképe csak a napnak és az évnek,
   s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,
   mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.

   Halálban álmot látni, s ha az alkony
   jő, benne bús aranyt, ez a költészet,
   szegény és halhatatlan. A költészet,
   mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.

   Esténként néha felmerül egy arc,
   ránkvillantja egy homályos tükör,
   a művészet, akár ez a tükör,
   s mit felvillant, a mi arcunk az arc.

   Mondják, Ulysses, unva a csodákat,
   sírt örömében, látva Ithakát,
   a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát
   idéz a művészet, nem a csodákat.

   Olyan, akár a végtelen folyó,
   mely megy s marad, s tükrében ugyanaz
   a Hérakleitosz látszik, ugyanaz
   s mindig más, mint a végtelen folyó.

   Kiss Székely Zoltán: Ének a végtelen martos Marosról című verse 8 szakaszos, (a Borges vers egy szakasszal rövidebb), amit inkább lehetne egyfajta parafrázisnak vagy fordításnak venni, ha elfogadjuk azt az Ady megfogalmazást, hogy a műfordítás nem más, mint egyfajta „átköltés”, de akkor meg kell jelenjen Borges neve is.