A cári idők messzi távolában és sűrűjében kell kutakodnia annak, aki a Jeszenyin család hatalmas kőzetgyűjteményének kezdeteire kíváncsi. S még akkor sem lesz egészen egyértelmű a kép, hiszen annyi az oldalelágazás, hogy nem tudni pontosan, melyik is a vezérfonal. Az tény: valamelyik Jeszenyin ükapa elkezdte. Gyűjtött, felvásárolt kisebb gyűjteményeket, s kialakult az a kollekció-mag, amit később csak bővíteni kellett. Bővítették is. Apáról fiúra szállt a gyűjtőszenvedély, és duzzadt gyarapodott a kőzettár, olyannyira, hogy egyedülállónak kezdték emlegetni.
A soron következő örökös egy Szergej nevű fiúcska lett, aki álmodott egyet, és 180 fokos szögben elfordította a gyűjtemény szekérrúdját. Azaz elkezdte visszahordani a köveket lelőhelyükre. Oda, ahol igazán a helyük. Ahol valaha voltak. Ráérzett, hajlama volt rá, hogy rájöjjön: melyik kőnek hol a helye. Felserdült, mire dolgát befejezte. Később depresszióval küszködött. De ne szaladjunk annyira előre az időben. Még Nagy Október előtt vagyunk, úgy nyolc-tíz évvel.

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.