A napszámosnak eltört az ásója. Tartalék szerszáma nem volt. Másikat kölcsönözni se állt módjában. Totojázott egy darabig, aztán fogta a cókmókját, és elment. A kert ottmaradt félig ásatlanul.
Jöttek a fecskék, a cserebogarak, a lombok sorjában. Alig győzték örömmel, mutogatással a gyerekek. Egyik hajnalon, a kert felásatlan felében, a földből hajó dugta kifelé az orrát.
Szemmel láthatóan nőtt, terebélyesedett. Mintha a kerti föld apadt volna körülötte. A növő hajónak óceánjáró körvonalai lettek. Hamarosan ráterelődött a gyerekek minden figyelme. Ámulták. Ujjongták messziről. Akár a hangyák a cukros zsákot.
Deli harangszó után valamivel a hajó vízszintesre fordult. A kapitány végigpásztázta távcsövével a környéket, és parancsokat osztogatott. A matrózok mentőöveket kezdtek dobálni a gyerekek felé, akik úgy tettek, mintha fuldokolnának. Ezzel alaposan átrázták a kapitányt, a legénységet.
Az életmentés sötétedésig tartott, a zsivajból ítélve egy darabig még azután is. Amikor csend lett, a szülők azt mondták: „Végre-valahára.” És leültek a tévé elé, hogy a folytatásos filmből még lássanak valamit.

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.