Román nyelvű könyv jelent meg a székelység történetéről

A székelyek rövid története (O scurtă istorie a secuilor) címmel jelent meg román nyelvű könyv a bukaresti Curtea Veche Kiadó gondozásában, a kötet szerzője Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész.

A szerző az MTI-nek elmondta, hogy ez az első olyan – román közönségnek íródott – könyv a székelyek történelméről, amelyet magyar történész írt, és bekerült a román könyvkereskedelembe.

A szerző emlékeztetett arra, hogy a kiadó már korábban is nyitott a magyar kultúra irányába, hiszen több magyar szépirodalmi alkotást román nyelven adtak ki. Hermann elmondta: azt a felkérést kapta, hogy írjon a román olvasóközönségnek egy rövid, áttekinthető és könnyen befogadható könyvet a székelyek történelméről. A szerző vállalta, és úgy döntött, hogy eleve románul írja meg. „Az volt az elvárás, hogy olyan könyv szülessen, amely gyorsan képbe hozza a tájékozatlan olvasót” – mondta a szerző.

Hozzátette: végiggondolta, melyek azok az időbeli és történésbeli gócpontok, amelyek fémjelzik a székelyek történelmét, és ezekre építette fel a szöveget. A könyv teljes áttekintést nyújt, kezdve a térbeli és regionális földrajzi adottságoktól az eredetelméleteken keresztül, a középkoron át a legújabb korig, kitérve az autonómia kérdésére is, amely jelenleg még mindig éles vitatéma a román közéletben.

„Arra törekedtem, hogy olyan székely történelmet írjak románul, hogy a román olvasó lehetőleg ne vágja a falhoz az első oldal után, hogy ez megint hazugság, és megint az ellenségünkről szól. Ugyanakkor megpróbáltam kimondani olyan dolgokat is, amelyek történelmi tények, és amelyekről a román történetírás nem beszél, vagy esetenként másképpen beszél” – mondta Hermann Gusztáv Mihály.

Kifejtette: sokat köszönhet szerkesztőjének, aki mindig jelezte, ha akár politikai, akár nemzeti önérzet szempontjából valami kényes a románok számára. „Apróbb kompromisszumok voltak, de amit bele akartam írni, azt beleírtam, néhányszor elfogadtam a szerkesztő által javasolt finomabb fogalmazást” – mondta a szerző, aki szerint a román olvasó végre megbízható forrásból tájékozódhat anyanyelvén a székelyekről.

Némethi Barna, a Curtea Veche ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: fontosnak tartották, hogy mítosztalanítsák a székelység történelmét, amelyet a román közéletben néha mítoszok, túlzások öveznek. „Fontosnak tartjuk, hogy mindig gondoljuk újra azt, amiről már azt hisszük, hogy tudjuk. Ez a könyv eléggé tömör ahhoz, hogy segítsen a mítosztalanítás népszerűsítésében” – mondta.

Az MTI kérdésére Némethi elmondta: a könyv nem állít fel új hipotézist, hanem megpróbálja szakmaisággal ismertetni a régészeti kutatások eredményeit és a különböző történelmi dokumentumokat. A könyv erőssége az, hogy tömör, átfogó, ugyanakkor jól dokumentált, és azokat az elméleteket ajánlja az olvasó figyelmébe, amelyek dokumentálhatók és a legvalószínűbbek a dokumentumok tükrében. (Az MTI nyomán)

2020. augusztus 27.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights