Az ikrek csak külsőleg hasonlítottak egymásra. Márk teremtő, Fred dolgos alkatú volt. Márk addig törte a fejét, mígnem előteremtette a bőséges esőt, s az emberemlékezet óta aszályos vidék sose látott módon felvirágzott. Fred meg birkózott a gyomokkal, aratott, szüretelt napestig.
Márk egész télen olyan lépegető erőgép kimódolásán töprengett, ami Fred dolgát minden téren megkönnyítené, ugyanakkor a földet se döngölné le maga után. Fred azalatt havat sepert, abrakolt, krumplit válogatott, lehúzta a bort, rámolt a padláson.
Közben elmentek a farsangi bálba, és derekasan kimulatták magukat. Volt miből. És volt kivel. Annyi fehérnép ácsingózott azon a bálon, hogy minden ujjukra jutott belőlük kettő. Ennek ellenére csupán egy Hilda nevű lány tetszett meg az ikreknek igazán. Annak fénylett a szeme, vágott az esze, parázsos lénye káprázott. Megkérték a kezét, és reggel elvitték magukkal. Hilda az övék lett. Az ikrek portáján nem létezett olyan, hogy: „ez az enyém”, „az a tiéd”. Ott mindenre azt mondták, hogy: „az a miénk”. Ott az a szólás járta, és ahhoz tartották magukat.

Forrás: Csordultig lebegéssel. Válogatott araszosak. Várad-Riport, 2013. Nagyvárad.