25. Élet a Dephot-ban

Bandi izgalmasnak találta az életet a Dephotban. Fotográfusok indultak megbízásokra vagy tértek vissza a világ minden részéből, állandóan lapzárták sürgettek, és mindenki szívesen túlórázott. Szinte teljesen hiányzott a német hivatalokra jellemző formalitás és módszeres szervezettség, mégis valahogy mindig minden elintéződött.
E látszólagos káosz középpontjában állt Simon Guttmann. Alacsony férfi volt — egyesek Homunculusnak nevezték, másokat egy pókra emlékeztetett —, szögletes vonásokkal, magas homlokkal, jól ápolt bajusszal és a fémkeretes szemüvege vastag lencséje mögött villogó, szúrós tekintetű szempárral. Az ápolt bajusz csöppet sem illett többnyire lompos, régi, gyűrött öltönyeihez, amelyekről olykor hiányoztak a gombok. De kitűnő társalgó volt, s úgy ontotta a képriportötleteket, hogy kiadók kezdtek függni tőle, kénytelen-kelletlen alkalmazkodtak különc egyéniségéhez. (…)
Bár Bandi sötétkamra-asszisztensnek állt be, hamarosan valóságos mindenes lett — felvette a telefonokat, képeket kézbesített a szerkesztőkhöz, de még a felszerelést is cipelte olykor a fotóriporterek után. Látástól vakulásig dolgozott, mégis alig lendített valamit nehéz anyagi helyzetén. Tulajdonképpen még mindig rettenetesen szegény volt. De az a tény, hogy állást kapott a Dephotban, még ha csak szolgamunkát is, valahogy olyan hatással volt rá, mintha egy titkos társaság fogadta volna be. Bandi mindennapi kapcsolatba került Németország legújítóbb és legsikeresebb fotóriportereivel.

* Forrás: Richard Whelan – Robert Capa. IPM Könyvtár sorozat, 1990. Fordította Fehér Katalin. Borítóterv Kemény György

(Folytatjuk)