26. Az éhenkórász

Mivel Bandi volt a legfiatalabb és legfrissebben fölvett alkalmazott, ő kapott utolsónak fizetést. De nem ment a szomszédba egy kis leleményességért: az irodát fűteni kellett télen, s ő rájött, hogy olcsón megveheti a szenet a központi raktárban, a szokásos szállítónál olcsóbban elviheti vödrökben az irodába, és még mindig nyer rajta heti két-három márkát, ami ugyan nyomorúságos kis összeg volt, mégis nagyon megérezte volna a hiányát… Félix Man ekképp emlékezik vissza Bandira: „Nagyon jó eszű, intelligens fiú volt, mindenki kedvelte; nagyon szegény volt, de jóképű, ezért a lányok, akik a Dephotban dolgoztak, mindig vittek neki szendvicset.” Előfordult, hogy Bandi valamelyik fényképésztől kért kölcsön pár pfenniget, hogy ehessen egy tányér olcsó zöldborsólevest ebédre. És hébe-hóba megütötte a főnyereményt. (…) Mikor egyedül volt, Bandi a Romanisches Caféba ment, az avantgárd és a magyar emigráns kolónia főhadiszállására, ahol rendszerint mindig akadt valaki a bohém sokaságban, aki fizetett neki egy tál ételt vagy legalább egy csésze kávét. De ha ez sem jött össze, ivott egy pohár vizet jó sok cukorral, azzal húzta ki, míg valami jobb nem adódott.

* Forrás: Richard Whelan – Robert Capa. IPM Könyvtár sorozat, 1990. Fordította Fehér Katalin. Borítóterv Kemény György

(Folytatjuk)