Hírét vettük…

Zsidó Ferenc a Székelyföld folyóirat új főszerkesztője

Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, kritikus lett 2020. augusztus 24-től a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, miután Borsodi L. László, a Lövétei Lázár Lászlót váltó főszerkesztő váratlanul lemondott.
Zsidó Ferenc a szerkesztői munka koordinálása mellett az új honlap (www.szekelyfoldfolyoirat.ro) bejáratására és irodalmi rendezvények lebonyolítására koncentrál.

Az új főszerkesztő 1976-ban született Székelyudvarhelyen, 1999-ben a Bukaresti Egyetemen szerzett magyar–német szakos diplomát, 2008-ban a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a bölcsésztudományok doktorává avatták.
1999–2003 között Zsidó Ferenc a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában tanított, 2003–2004-ben a Krónika napilapnál volt szerkesztő, 2005-től a székelykeresztúri Zeyk Domokos Technológiai Líceum magyartanára, 2013–2019 között a www.eirodalom.ro című irodalmi portált szerkesztette.
Tagja a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Fiatal Írók Szövetségének, kuratóriumi tagja az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványnak.
Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény), Marosvásárhely, 2002, Mentor Kiadó; Csigaterpesz (novellák), Kolozsvár–Budapest, 2005, FISZ – Erdélyi Híradó Kiadó; Autóstoppal Európában (regényes útirajz), Csíkszereda, 2007, Pallas-Akadémia Könyvkiadó; Laska Lajos (rövidprózák), Csíkszereda, 2012, Pro-Print Könyvkiadó; Csak egyenesen! (irodalomkritikák), Kolozsvár–Budapest, 2016, FISZ – Erdélyi Híradó Kiadó; Huszonnégy (regény), Csíkszereda, 2017, 2018, Gutenberg Kiadó.

Forrás: a szekelyfoldfolyoirat.ro nyomán

2020. augusztus 27.

4 hozzászólás érkezett

  1. Csata Ernő:

    Zsidó Ferencnek kívánok jó munkát egy jó közösség összekovácsolásához, rengeteg türelmet, alkotókedvet és bátorságot az új megoldások bevezetésére, nem utolsósorban megtartani a folyóiratot annak, ami a nevében is van, elsősorban kulturálisnak.

  2. B.Tomos Hajnal:

    Egészséget és kitartást kívánok mindahhoz, amit most felvállaltál, kedves Ferenc !

  3. Zsidó Ferenc:

    Köszönöm, igyekszem :)

  4. Nászta Katalin:

    Gratulálok! Lankadatlan kedvet kívánok hozzá és a siker nem marad el.

    Szeretettel: Nászta Katalin

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights